Csuti Csaba – augusztus 2. szombat 12.20

csuticsaba

2005 év tavaszán kezdődött, amikor is az első nemzetközi balatoni magyar nóta énekes verseny egyik győztese és közönségdíjasa volt. A siófoki Dél-balatoni Kulturális Központban megrendezésre került döntőn a neves zsűri: Kalmár Magda Kossuth-díjas énekesnő, Szirmai László az OSZK elnöke, Nógrádi Tóth István a MAOE elnöke, Lengyelfi Miklós Erkel-díjas zenei rendező és ifj. Sánta Ferenc Liszt-díjas, Kossuth-díjas hegedűművész hivatásos művészi működési engedéllyel jutalmazta meg.

A magyar ATV helyszíni felvételt, a Magyar Rádió Petőfi csatornája pedig a verseny után stúdiófelvételt készített vele.

A 2006-os év nyarán a balatoni KI-MIT-TUD versenyen első helyezést ért el táncdal kategóriában.

Folyamatosan szerepel magyar nóta és táncdal műsorokkal az ország különböző pontjain és Budapesten, de lépett már fel Erdélyben és Németországban is.

Többször láthatták már a nézők a BP TV-ben, és a Duna Televízió Kívánságkosár című műsorában.

forrás, és a művész weboldala: http://csuticsaba.hu/

Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért.
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Az oldalon a hozzászólások ki vannak kapcsolva.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt, az oldal látogatásáról csak statisztikai adatokat tárol a rendszer.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon megadott elérhetőségeken tehetnek fel kérdéseket.

Save settings
Cookies settings