Zenekarunk először jelenlegi formájában 2011. július 24-én, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza felkérésére, a Petőfi Művészeti Liget egyik rendezvényeként, – akkor még név nélkül – „Öt hang-öt hangszer” címmel lépett közönség elé. A koncertre a rossz időjárás ellenére viszonylag szép számú közönség volt kíváncsi, műsorunk nagy sikert aratott. Ezt követően sorra kaptunk meghívásokat városi rendezvényekre, felléptünk szintén önálló koncerttel a zenei világnapon, illetve az idei Bálint-napkor; más együttesekkel a dunaújvárosi nemzetiségi napon, illetve zenéltünk több kiállításmegnyitón is. Zenekarunk egyre ismertebbé vált, elmondhatjuk, népszerűségünk a mai napig folyamatosan növekszik.
Műsorunk egyéni sajátosságainknak és hangszeres tudásunknak megfelelően alakult ki. Így állt össze egy igen sokoldalú, népzenei-világzenei jellegű összeállítás. Repertoárunkban elsősorban magyar dallamok feldolgozásai szerepelnek, de megtalálhatók dalok a világ több pontjáról, illetve kortárs dunaújvárosi zeneszerző (Balogh Zoltán András) művei is.
forrás, és az együttes weboldala: http://www.quintiazenekar.atw.hu/
Boda András – Hétlövet /részlet
“(…) szombaton este sikerült elvetődnöm a Bartókba, ahol hosszú idő óta először sima közönség voltam – úgy nézhettem meg valamit, nevezetesen a Quintia együttes koncertjét, hogy tudtam, nem kell róla írnom. Mi sem természetesebb hát – pár szó jön a hajtás után…A Quintia, ez a mindössze tavaly nyáron alakult ötfős ének- és hangszeres együttes (Beke Beáta, Kurina Laura, Németh Irma, Péter Kata, Pocsai Mária) visszahoz valamit, valami nagyon fontosat és szépet a régi időkből. Amikor, akár még pár évtizede is, emberek, családok, barátok összeálltak, és zenéltek-énekeltek, csak úgy, a muzsika és az együttlét öröméért. Az csak kellemes hozadéka az ötös együttmunkálkodásának (és persze a velük együtt színpadra lépőkének: jelen esetben kiváló szaxofonkvartett erősítette a produkciót), hogy esetükben mindez azon a nívón történik, amit nem csak a család és a barátok élvez/visel el – ők, ezt hallhattuk szombaton este (szerencsére nagyon-nagyon sokan) az aulában, bárhol, bármilyen közönséget elvarázsolnak. Hogy miért? Elsősorban is, azt hiszem, azért, mert mindannyiuknak lételeme a zene. Lubickolnak benne – és a közönséget is boldogan lefröcskölik közben. Úgy énekelnek, ahogy mi levegőt veszünk, olyan természetességgel cserélgetik a hangszereket, hogy a magabiztosságuk, a tudásuk önmagában is lenyűgöző. És közben mosolyognak, egymásra és a közönségre, természetesek, őszinték, és ragyognak, mert szépek, illetve szépek, mert ragyognak – na, egyszóval nők, akik zenélnek. Elképesztően jól, elképesztően jót. Kiváló zenéket mutatnak meg – magukon átszűrve – másoktól, játszanak-énekelnek klasszikust, ősit, magyart és világot, és nagyon míves sajátot. És beszélnek a nagyérdeműhöz, és haikut írnak-mondanak, és egy kis show-t is csinálnak – ahogyan azt kell.
Hab a tortán, hogy a Quintiában öt olyan hang talált egymásra nagyon szerencsésen, amelyek egyenként is egészen rendkívülit szólnak. Hab a habon, hogy ez az öt, egyedileg remek hang együtt szólva sem kioltja, sokkal inkább erősíti egymást. És mert szívvel-lélekkel-ésszel muzsikáló emberekről van szó, természetes, hogy úgy dolgoznak egymás alá-mellé, ahogyan azt a nagy könyvek előírják. Hogy nem tolakodnak az előtérbe – egyszerűen csak mind oda kerülnek azzal, amit csinálnak, és azzal, ahogyan teszik. Alázattal, fegyelmezetten, boldogan. És ez utóbbi, a zene semmihez nem fogható boldogsága az, amit a Quintia nagylelkűen nem tart meg magának, hanem továbbad – mindenkinek, aki hallgatja őket.”
forrás: http://hetlovet.com/2012/02/13/a-lengyel-kaland-es-egy-kis-hazai-a-quintia/
