Záray Mártára és Vámosi Jánosra emlékeztünk

 

Többen szerették volna a homokórát megállítani a november 3-i Záray-Vámosi emlékdélutánon. Sőt , visszapergetni az időt.
Sokan ültek a mintegy 40-50 főnyi közönség soraiban ,akik rajongóként végigkísérték az ő pályafutásukat, de most egy új nézőpontból is megismerhették az életüket, mert Juhászné Tücsök Mária , akit csak Tücsiként ismernek művészberkekben, a velük együtt töltött 30 évnek olyan részleteit, személyes emlékeit mutatta be előadásában, amit mástól nem hallhattak.A kislány, aki évtizedekkel ezelőtt új otthonra lelt náluk,  most végtelen szeretettel tartotta és tartja életben emléküket.
A levetített képeken betekintést nyerhettünk azokba az éveikbe is, amiket még nem a rivaldafényben töltöttek. Márta gyerekkorából sok-sok képet és történetet ismerhettünk meg, és találkozásuk története sem maradt titok.
Mint a pergő évek, úgy sorjáztak egymás után a képek. Végignézhettük ahogy a gyermek Mártából  díva lett.Gondolkodás nélkül férjül vette a fiatalembert ,akivel a közös munka, az éneklés hozta össze.Azt is megtudtuk, hogy mint sokan mások, ők is maguk építették álomotthonukat, hogy kapcsolatuk igazolja azt a mondást, mely szerint az ellentétek vonzzák egymást: az örökmozgó Márta vitt színt a végtelenül nyugodt János életébe. Az éneklésen kívül a horgászás volt a másik közös szerelem. Szívesen látták vendégül barátaikat, akiket gyakran megtréfált házi kedvencük, a Mártát féltőn óvó kis majom.
Szerelmi kapcsolatuk már-már mesébe illő. Két testben egy lélek voltak ők. Rájuk emlékezve újraélték a nézők saját ifjúkorukat, volt aki az ő dalukkal vallott szerelmet telefonon.Látva a többük szeméből kicsorduló könnyeket, mindenkinek sikerült felidéznie egy-egy emléket, ami hozzájuk kötődik.

Köszönjük Tücsinek ezt a felejthetetlen délutánt!

Kivalasztott

További képek a Galériában.