Falunap 2016 Fellépők XI. – Boka és a Klikk

boka_es_a_klikk (101)

Boka és a Klikk

Augusztus 5. 22.00

A zenekar tagjai különböző zenei formációkkal, hosszú évek óta járják már az ország útjait, és koptatják a kisebb-nagyobb színpadok deszkáit. Egyen-egyenként, és néha együtt is, megjárták már a hatalmas fesztiválszínpadokat, játszottak megszámlálhatatlan kis klub koncerten, de mindig és mindenhol a legtöbbet akarták adni magukból és tudásukból a közönségnek.

2011. év végén, sok beszélgetést követően, Boka ötlete alapján született meg az elhatározás, hogy 15 év Sárga Taxis száguldás után, nevével fémjelezve szóljon tovább a rock and roll, így útjára indult a „Boka és a Klikk” zenekar. Jól ismerték már egymást a fiúk, hiszen Csorba Peti és Boka a Sárga Taxi zenekarban, Menyhárt Misi és Tóth Laci, a formáció akkori gitárosai és alapítótagjai pedig az End Of Paradise zenekarban játszottak/játszanak együtt, hosszú évek óta.

Ahogy elkészült a zenekar koncertműsora, 2012. február 25-én Győrben máris egy sikeres koncerttel mutatkoztak be a közönségnek, egy zenei fesztiválon. Ezzel együtt elindultak a koncertek országszerte, és alig egy év alatt közel ötven koncertet adott a formáció az ország különböző pontjain!

A koncertek mellett, 2012 tavaszán a csapat elkezdett dolgozni első nagylemezén. A lemez munkálatai nagyon jó hangulatban zajlottak, és még a zenekart is meglepte mennyire gyors és eredményes munkát tudtak végezni, viszonylag rövid idő alatt! A lemez címadó dalához a zenekar leforgatta első videó klipjét is, ami 2012 novemberében a lemez megjelenésével egyidőben került bemutatásra! Külön érdekességként, a gyűjtők és a szakma örömére a CD. korong mellé bakeliten is kiadta a zenekar az albumot!

A bakelit korong megjelenése kapcsán, a Lemezbörze című zenei szaklap a címoldalán foglalkozott a zenekarral! És ezzel együtt beindultak a koncertek is, és alig két év alatt közel kétszáz koncertet játszott a csapat, beindultak a televíziós és rádiós szereplések is, illetve számos helyen cikkeztek különböző újságok a banda dolgairól!

Ám akkor teljesen váratlanul, Misi és Laci minden előzmény nélkül úgy döntöttek, hogy a Metal zenekarukban látnának több lehetőséget, és inkább azzal dolgoznának tovább a Klikk helyett.

Így 2014 augusztusától, egy teljesen megújult, új lendülettel bíró zenekar kíséri Bokát a koncerteken. A változás nem hogy hátráltatta a csapatot hanem inkább előre vitte a dolgok menetét, hiszen az új gitárosok mellé, zongorista és női vokalista is került a formációba, így már a zenekar állandó táncosaival kiegészülve, egy nagylétszámú, nyolc fős show műsorral turnézik tovább a banda.

A jelenlegi felállás:

  • Bokányi Zsolt “BOKA” – Ének
  • Csorba Péter – Dob
  • Nagy György – Gitár
  • Faragó Péter – Basszugitár
  • Jírus Janó – Zongora
  • Röthler Patrícia – Vokál
  • Csillag Kata – Tánc
  • Verpulácz Andrea – Tánc.

A csapatra jellemző, hogy hatalmas szorgalommal és odaadással, időt és energiát nem sajnálva dolgoznak mindannyian azért, hogy elnyerhessék a rock and roll zenét kedvelők szívét, és hogy minden koncerten sikerüljön egy felejthetetlen élménnyel gazdagabbá tenni azokat, akik megnézik a banda műsorát!

 

Forrás:
http://www.bokaesaklikk.hu/
https://www.facebook.com/bokaesaklikk/

 

Mentés

Mentés