Falunapi programok I.

Régi kedves ismerőseink a tanácsadó szakemberek.
Nagy szeretettel várnak mindenkit az iskola első emeletén falunapi rendezvénysorozatunk szombatján, augusztus 5-én 10-18 óra között.

A számmisztika szerint a nevünk is energiákat hordoz. Épp ezért nem mindegy, milyen nevet választasz, amikor összekötöd az életed valakivel, de segíthet abban is, hogy milyen irányba indulj el egy probléma megoldásával kapcsolatban.

Miben kérhetjük egy asztrológus segítségét?

Önismeret fejlesztése céljából, vagy ha magyarázatot keresünk olyan kérdésekre, hogy például mi a feladatunk az életben, összeillünk-e párunkkal, illetve fényt szeretnénk deríteni a párkapcsolati, munkahelyi, családi, gazdasági vagy egyéb problémák mögött rejlő okokra, és rátalálni az előnyös megoldásokra.

Augusztus 5-én, a falunapon 10 órától 18 óráig van lehetőség igénybe venni asztrológus, számmisztikus, sorselemző-látó szakemberek szolgáltatásait.
Jelentkezni a könyvtárban kizárólag személyesen, a könyvtár nyitvatartási idejében (hétfőtől csütörtökig 13-18 óra között, pénteken 9-14 óra között) lehet.

További információkat telefonon, a 25/506-220-as telefonszámon, a muvhaznagyvenyim@gmail.com-os e-mail címen, vagy könyvtárban, személyesen kaphatnak.