Közösen ünnepeltük a jubileumot

2017 decemberében Nagyvenyim Nagyközség Önkormányzata támogatási kérelmet nyújtott be a Bethlen Gábor Alap lebonyolításában Magyarország és a Kárpát-medence magyarok lakta települései közötti magyar-magyar kapcsolatok ápolását és fejlesztését célzó testvér-települési programok és együttműködések támogatásának céljára kiírt pályázatra. A támogatásból az erdélyi Egeres település és Nagyvenyim között fennálló testvér-települési kapcsolat 15. évfordulóját kívánta a település vezetése megünnepelni erdélyi barátaink Nagyvenyimre látogatásával. A TTP-KP-1-2018_1-000383 számú pályázatban megfogalmazott céljainkat a Magyar Kormány 1 400 000 forinttal támogatta.

2018. november 30-án 46 fős delegációt fogadhattunk Nagyvenyimen. A három napos találkozó programjai a fogadócsaládoknál történő elszállásolást követően pénteken egy közösen elköltött vacsorával és az azt követő zenés esttel kezdődtek. Kellemes környezetben, jó hangulatban volt lehetőségük a vendégeknek és vendéglátóiknak a régi ismeretségek felidézésére és az új barátságok kialakítására. Az ízletes vacsora mellett a Mákófalvi Néptánccsoport és Nagyvenyimi Táncegyüttes műsorát élvezhették a jelenlévők, majd Horváth Tamás és a László Imre nótaklub zenészeinek előadásával ért véget az este.

Mákófalvi táncospár

Szombaton délelőtt Pánczél Károly a Nemzeti összetartozás bizottsága elnökének vendégeiként az országházba kísértük el egeresi barátainkat. Csoportkép a parlamentben

A parlamenti látogatást követően a Szamos Csokoládémúzeumban a csokoládékészítés rejtelemeit ismerhették meg vendégeink, és természetesen meg is kóstolták a széles kínálatot.

A Szamos Csokoládé Múzeumban

A budapesti kirándulásról hazatérve az évforduló megünneplésével folytatódtak a programok. Az ünnepi testületi ülés keretében köszöntőt mondott Vargáné Kaiser Katalin, Nagyvenyim Nagyközség polgármestere és Both György Egeres község alpolgármestere. Ezt követően a testvér települési együttműködésről szóló 15 évvel ezelőtti megállapodás aláíróiként Fekete P. P. János, Egeres korábbi polgármestere és Rauf Pál, Nagyvenyim nyugalmazott polgármestere elevenítette fel a személyes, majd a hivatalos kapcsolatfelvétel és az együttműködés létrejöttének emlékeit. Szabóné Lőrincz Ilona, Nagyvenyim korábbi polgármestere beszédében a kapcsolat kibontakozása során átélt személyes élményekről mesélt. Az ünnepet az Áldás együttes zenés műsora tette meghitté. Az elhangzott nemzeti összetartozás fontosságát kiemelő dalokat az előadóval együtt énekelte a közönség. A testvér-települési együttműködést megerősítő dokumentumot Egeres részéről Both György alpolgármester, Nagyvenyim részéről Vargáné Kaiser Katalin polgármester látta el kézjegyével. Ünnepi testületi ülés

Egeresi barátaink ajándékkal készültek az évfordulóra: egy kopjafát készíttettek és hoztak magukkal erre az alkalomra, amit a Községháza előtt állítottak fel. Az ünneplő sokadalom körében, immár szabadtéren került sor ennek felavatására.

A kopjafa felavatása és a közös éneklés az Áldás együttessel

A testületi ülést követően az adventre felállított betlehem mellett együtt gyújtottuk meg Nagyvenyim adventi koszorújának első gyertyáját, énekeltük a karácsonyváró énekeket. Forralt borral, teával és ünnepi kaláccsal várta az önkormányzat a település egész lakosságát erre az ünnepre.

Az Egeres testvértelepülésünkön élő magyarok reformátusok. A nagyvenyimi református közösség 30 fős közösségi háza helyett a dunaújvárosi református templomban vettünk részt vendégeinkkel az istentiszteleten, ahol Böttger Antal lelkész úr köszöntötte a delegáció tagjait, akik a dunaújvárosi gyülekezet tagjaival együtt vehettek úrvacsorát advent első vasárnapján.

Vargáné Kaiser Katalin szavai erdélyi barátainkhoz, mellette Both György, Egeres alpolgármestere és
Böttger Antal református lelkész

Az istentiszteletet követően utunk a Halászcsárdába vezetett, majd a közösen elköltött ebéd után elbúcsúztunk hazainduló barátainktól.
Ebéd a Halászcsárdában

A búcsú pillanatai, indulás

 

További képek a programokról:
Érkezés, vacsora, zenés est
Kopjafa-avatás, ünnepi testületi ülés
Parlamenti látogatás, Szamos Csokoládé Múzeum
Istentisztelet, ebéd