Falunapi programok IV. – Dívák

Dívák produkció – latin zenei összeállítás

Fésűs Nelly
Tanulmányait egy ének-zene tagozatos általános iskolában kezdte, majd a dráma tagozatos Ady Endre Gimnáziumban járta középiskolai éveit. Érettségi után a debreceni Csokonai Színházhoz került, ahol 3 évet töltött. Gór Nagy Mária Színitanodájának elvégzése után, 1996-ban a Budapesti Operettszínházhoz került, ahol 2002-ig szerepelt. Játszott többek között a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, a Fiatalok Színházában és a Békéscsabai Jókai Színházban is. Több televíziós sorozatban és szórakoztató műsorban szerepelt (Sláger TV, Show-bálvány, Koóstoló). 3 évig a budapesti Moulin Rouge dívája volt.

Ladinek Judit
Gyerekkorában szertornázott és néptáncolt. A Talentum Művész Együttesben tett érettségi vizsgát, ugyanitt hivatásos táncos képesítést szerzett. 1993-tól Szinetár Miklós osztályában tanult a Színház- és Filmművészeti Főiskola operett-musical szakán, itt szerzett diplomát 1997-ben. 1989-től táncosként, az egyetem elvégzése után színészként a Madách Színház tagja.

Sári Évi
18 éves korától a Debreceni Vasutas Musical Stúdió növendéke volt. Kisebb szerepekben bemutatkozott a Debreceni Csokonai Színházban valamint a Nyíri Színházban is. 2000-ben az akkor alakult Debreceni Zenetheatrum tagja lett, ahol már nagyobb szerepeket is kapott.
2001-től a népszerű magyar popegyüttes, a Splash énekesnője volt. 2003-ban hat hónapon át a TV2 Tripla vagy Semmi című műsorát vezette. 2005-2008 között a VIVA műsorvezetőjeként dolgozott. 2008-ban a Társulat című produkció háziasszonya volt.
2009-ben megkapta a Vámpírok bálja című musicalben Magda szerepét, amely után ismét előtérbe került életében a színház.[1] Napjainkban rengeteg előadásban láthatjuk, többek között A PS Produkció repertoárjában a Pesti Magyar Színház, a Karinthy Színház és a Madách Színház színpadán.

Nagyvenyimi Falunap 2022 • LIGET • 08.05-06.

Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért.
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Az oldalon a hozzászólások ki vannak kapcsolva.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt, az oldal látogatásáról csak statisztikai adatokat tárol a rendszer.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon megadott elérhetőségeken tehetnek fel kérdéseket.

Save settings
Cookies settings