Falunapi programok VI. – Radics Gigi

Radics Gigi

Tehetségét apukája ismerte fel, amikor Gigi hatéves volt. Nyolcévesen zenekart szervezett neki, amellyel ingyen járták az országot. Tízéves korában az akkori menedzsere klipet készített Gigiről, „Suli után” címmel, ez lett első saját dala.
Az énekesnő 2011 februárjában “Most miért félsz” címmel kislemezt és videóklipet jelentetett meg, majd 2011 őszén jelentkezett a tehetségkutató következő szériájába. A Megasztár 6 döntői során végig őt tartották a legesélyesebbnek a győzelemre, majd a május 25-i fináléban hatalmas szavazati fölénnyel győzedelmeskedett.
Radics Gigire Michael Jackson producere, Quincy Jones is felfigyelt, majd a világhírű Montreux-i Jazz Festival-ra meghívta énekelni, ahol olyan neves előadók is megfordultak mint pl. Bobby McFerrin. A világhírű producer a világ 5 legjobb hangja közé sorolta Gigit. 2012 nyarán Los Angelesben vették fel első stúdióalbumának, a Vadonatúj Érzésnek több dalát, és többek között itt forgatták albumvezető dalának videóklipjét, a “Daydream”-et is.
2013. január 10-én az MTV beválasztotta “Úgy fáj” című nagy slágerét A Dal című eurovíziós nemzeti döntőbe. Bár nem ő képviselte hazánkat Malmőben, de nemzetközi ismertsége felé gőzerővel robog. A Megasztár 6 óta több külföldi felkérése volt, így a 2013 augusztus 8-án megrendezett Milánói Szimfonikus Zenekar cseh karmestere is meghívta rock dalokat énekelni, amellyel óriási sikert aratott, hisz nem kevesebb mint négyszer tapsolták vissza. Rajta kívül csak nála idősebb, cseh előadónők énekeltek a koncerten. Olyan legendás rock dalokat adtak elő, mint a Pink Floyd, AC/DC vagy Queen dalok. De már fellépett Ukrajnában, és Szlovákiában is. Gigi elárulta, a milánói koncert nem az utolsó állomása a külföldi turnénak. Nyáron hazánk legnagyobb fesztiváljain lépett fel, többek között az EFOTT nyitó napján is, ahol duettet énekelhetett a Kossuth-díjas Kovács Katival.
2014-ben az énekesnő ismét bekerült az M1 A Dal 2014 eurovíziós nemzeti dalválasztó show elődöntőjébe, ezúttal “Catch Me” című dalával.[2]
2015-ben az István a Király legújabb verziójában ő alakíthatta Koppány lányát Feke Pál és Varga Miklós oldalán.
A 2016-os év végén megjelent a “Végtelen hajó” című dala, melynek angol nyelvű verziójával – “See It Through” – bejutott a Duna A Dal 2017 eurovíziós nemzeti dalválasztó show válogatójába.
2017. július 14-én Takács Nikolassal együtt énekelték a FINA hivatalos szurkolói dalát “Benned a győztes” címmel a 2017-es úszó-világbajnokság megnyitó ünnepségén.
2017-ben és 2018-ban az X-Faktor női mentora volt.

 Nagyvenyimi Falunap 2022 • LIGET • 08.05-06.

Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért.
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Az oldalon a hozzászólások ki vannak kapcsolva.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt, az oldal látogatásáról csak statisztikai adatokat tárol a rendszer.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon megadott elérhetőségeken tehetnek fel kérdéseket.

Save settings
Cookies settings