Falunapi programok XII. – Nagyvenyimi Táncegyüttes

A Nagyvenyimi Táncegyüttes 1994-ben alakult Wünsch László (Laci bácsi) vezetésével. Laci bácsi több, mint 20 évig volt szakmai vezetője a csoportnak.
Őt váltotta a jelenlegi vezetőség, Kuminka Zsuzsa és Czuppon Péter.
Az együttes helyi és környékbeli tanulókból, dolgozó emberekből áll. Fontosnak tartják a hagyományokat, a népi kultúra ápolását. Leginkább Nagyvenyimen és környékén szerepelnek színpadon, de szívesen megfordulnak, és meg is fordultak külföldön:
Tánctáborban voltak Erdélyben (Nyárádselyén, Vajdaszentiványban és Gyimesben)
A testvértelepülési kapcsolatok ápolásában is jelentős szerepet játszanak. Altomünsterbe és Egeresre amikor tehetik, ellátogatnak és meglepik a külföldi közönséget fergeteges táncukkal.
A Székesfehérváron megrendezett Fejér Megyei Amatőr Néptáncegyüttesek Minősítő Fesztiválján többször bemutatkoztak: KIEMELT ARANY és ARANY fokozatot szereztek.
A táncegyüttes vezetője, Czuppon Péter 2015-ben a néptánc-kultúra érdekében kifejtett értékőrző és értékteremtő munkája elismeréseként a Németh László-díjat kapta meg
Táncaikkal újra és újra elkápráztatják a hazai és a távoli fellépések közönségét.

 Nagyvenyimi Falunap 2022 • LIGET • 08.05-06.

Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért.
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Az oldalon a hozzászólások ki vannak kapcsolva.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt, az oldal látogatásáról csak statisztikai adatokat tárol a rendszer.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon megadott elérhetőségeken tehetnek fel kérdéseket.

Save settings
Cookies settings