Falunapi programok XXVI.

SZIMULTÁN SAKK
Mérje össze sakktudását szimultán keretében a falunapon Jeszenszky József versenysakk-játékossal és a többi vállalkozó kedvű játékossal!
Jeszenszky József szívesen játszik szimultánt falunapok, fesztiválok rendezvényein, népszerűsítve ezzel a sportágat. Elmondása szerint szimultánban a csúcsa, Pécsett a Paulus Café dísztermében volt, ahol 51 táblán játszott egyszerre.
Rendszeresen foglalkozik gyerekekkel is, hogy átadhassa tudását.
A nagyvenyimi falunapon 10 táblán játszik majd egyszerre 16-tól 20 óráig. Az esetleg kieső játékosok helyére folyamatosan be lehet ülni, amíg van jelentkező. Nincsen életkor megkötés, ami azt jelenti, hogy a gyermektől az agg korosztályig bárki beülhet játszani vele. A játékban ingyenesen vehetnek részt a rendezvény vendégei.
Ismerkedjenek meg vele ebben a rövid kis videóban, és jöjjenek, győzzék le élőben! 🙂
https://www.youtube.com/watch?v=NDor5uS8jaM

Falunapi programok XXV.

NAGYVENYIMI KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA PROGRAMJAI

Az iskola volt és jelenlegi tanítványainak és tanárainak közös műsorát augusztus 5-én, szombaton 15:10-től a Ligetben felállított nagyszínpadon. A produkcióban verset mond Csőgér Lilla és Németh Kitti , valamint elhangzik majd két dal, ahol szólót énekel Borbás Luca, Németh Petra és Pokornyi Orsolya.

Őket követi az iskola jelenlegi tanulóiból álló kötélugró csapat, a Venyimi szöcskék.
Venyimi szöcskék
A Venyimi szöcskék 2011-ben alakult kötélugró csoport, melynek tagjait a Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola nebulói alkotják. A csapatot délutáni foglalkozások keretében folyamatosan fejleszti Csikós Nagy Norbert. Az elmúlt 6 évben a csapat tagjai folyamatosan fejlődtek és fejlődnek egyéniben és csapatban egyaránt, egyre kreatívabb elemeket képesek megtanulni és előadni.
A szöcskék immáron rendszeres fellépői a falunapnak, fiatalos, lendületes, vidám színt adva ezzel a programsorozatnak.
A helyi és kistérségi előadásokon kívül szeretnének részt venni országos megmérettetéseken, amint lehetőségük lesz rá.
Fogadják szeretettel őket a Liget színpadán augusztus 5-én, szombaton 15:35-kor.
Az iskolát nem csak a színpadon láthatják,
hanem a ligetben felállított Sulisátorban is:
Sulisátor
Szeretettel vár minden játszani vágyó gyermeket a Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola Sulisátra a Ligetben a Jubileumi Falunap szombatján, augusztus 5-én 11:30-18:00 óráig.
A sátorban 1 képernyőn az elmúlt 10 év sulis képeiből láthatnak válogatást az oda látogatók.
Logikai játékokkal (főleg kirakók), kézműves játszóházzal, arcfestéssel kedveskednek minden betérő gyermeknek az iskola pedagógusai.
Érdemes Időről időre visszanézni a sátorhoz, mert a tanerők civilben egymást váltják majd, így a játékok közül is hol az egyiket, hol a másikat lehet majd igénybe venni.

A Sulisátor teljesen ingyenesen vehető igénybe.

Falunapi programok XXIV.

ALBERTCZKI SÁNDOR ÉS ZENEKARA – UTCABÁL

Albertczki Sándor pályája elején Solt környékén zenélt. Kisebb nagyobb rendezvényeken muzsikált Solton, és Solt 30 km-es körzetében. A dunaújvárosi „A Vigadó” étteremben rendszeresen zenélt, és zenél még mindig.
1987 és 1995 között egy kiadó felkérésére több mint 20 műsoros kazettát adtak ki, amelyek most is kaphatók CD formájában. Két-háromszáz saját szerzeménye van vers és zene formájában, de mások verseit is megzenésíti. Csaknem 40 éven át mint zenész-énekes, a Magyar Rádiónál is helytállt még élő adásban is.
 1994-től zenélnek együtt fiával, Ifj. Alberczki Sándorral. A régi slágerektől a legújabb slágerekig, a magyarnóta-cigánynóta-operettig. Minden műfajból játszanak és ami a legfontosabb, élőben. Lakodalmak, bálak jó hangulatáról gondoskodnak.

Fogadják szeretettel őket a szombati, augusztus 5-i programunk UTCABÁLi zenészeiként, éjszaka 24:00-tól. Jó mulatást kívánunk hozzájuk!

Falunapi programok XXIII.

LGT EMLÉKZENEKAR

Az LGT emlékzenekar lassan 25 éve, 1993-ban alakult meg Veszprémben. A kezdeti fellépések után 1995-ben már Somló Tamással, az LGT énekesével, őt kísérve álltak színpadra. Az „LGT-s feeling”, a közös zenélés és éneklés összehozta, és azóta is egyben tartja a zenekart.

Koncertjeiken felidézik a Lokomotiv GT működésének legfontosabb és legjobb szakaszait, a legismertebb dalokkal fűszerezve.
 
A zenekar jelenleg 10 tagból áll:
Süle Zsolt – ének
Nyakas Krisztián – basszusgitár,ének
Csoknyai György – gitár
Vonderviszt Lajos – billentyűs hangszerek
Holubecz Imre – dob
Glück Balázs – ütőhangszerek
és a fúvós szekció:
Beke Gellért – trombita
Hovorka István – harsona
Marton Zoltán – trombita
Rádl Péter – szaxofon
 
A nagyvenyimi Jubileumi Falunapon augusztus 5-én, szombaton 20 órától hallhatja őket a falunapra látogató közönség. Jó szórakozást kívánunk hozzájuk!
A kép forrása: www.lgtemlekzenekar.hu
A koncerthez tartozó facebook esemény:
https://www.facebook.com/events/667422280118221/?fref=ts

Falunapi programok XXII.

OLD BOYS

Aki szereti a hamisítatlan rock and rollt – nem csak hallgatni, hanem táncolni is -, annak fülében egész biztos, hogy ismerősen cseng az ötvenes-hatvanas évek zenei világát megjelenítő hazai együttes neve: Old Boys.

“1979. szeptember. Új szakma, új munkahely, ÚJ ZENEKAR! Éljen az OLD BOYS!
Hogy miért Öregfiúk? Mert már elmúltunk tizenévesnek lenni. No meg már a húszas éveken is túl vagyunk. Sőt… Ez a sportban is az „öregfiú” kor.”

Tagok:

Bardóczy Gyula – A Gyula –
dob, percussions

Friedrich Károly – Karesz –
pozan

Jobbágy Dezső – Daddy –
dob, percussions, ének

Nádai Beatrix – Bezsu –
ének

Nyögéri Tamás – Nyögi –
szaxofon, klarinét

Sebesi József – Apó –
billentyűs hangszerek

Sipos Endre – Bandi –
trombita

Szabó András – Saláta –
basszusgitár, ének

Szabó György – Balázs –
ének

Szalai Szabolcs – Szabi –
szaxofon, fuvola, klarinét

Szidor László – Főnök –
gitár, keyboards, ének

Sztankay László – Laci –
gitár, ének

Vadász Ferenc – Kutyu –
szólógitár, ének

Fülöp Ervin – Fofo –
szaxofon, pánsíp, ének

Fogadják őket szeretettel augusztus 5-én, szombaton 22:30-tól a Liget színpadán.

Forrás: https://www.facebook.com/Old-Boys-154208337928193/
Kép: www.oldboys.hu

Falunapi programok XXI.

KIÁLLÍTÁSOK

Falunapi kiállításaink két napon keresztül, 4 helyszínen tekinthetőek meg.

Az augusztus 4-én, pénteken 17:30-kor kezdődő kiállítás-megnyitó után pénteken 18-20 óráig, szombaton 10-18 óráig a következő helyszíneken van lehetőségük megcsodálni a kiállított munkákat:

A Palágyi József Könyvtárban:
– A földszinten Kocsisné Szloboda Teréz nagyvenyimi festőművész kiállítása látható
-Az emeleten Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából meghirdetett „Toldi Miklós képe úgy lobog fel nékem” című rajzpályázatra készült művek kerülnek kiállításra. Nagy örömünkre szolgál, hogy a beérkezett képekből egy teljes kiállítást létre tudunk hozni, és meg tudjuk vele tölteni könyvtárunk emeletét.

A Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskolában:

A tornateremben:
„A 70 éve önálló Nagyvenyim” – történeti kiállítás Nagyvenyim elmúlt 70 évéből. Korabeli használati tárgyak, képek, emlékek, melyek az elmúlt, és a jelen kort hivatottak felidézni.

Az aulában:
A művelődési ház két foltvarró csoportjának, a Nagyvenyimi Foltvarróknak és a Főnix Foltvarró Csoport munkáiból láthatnak kiállítást.

Az iskola földszinti klubtermében:
Nagyvenyimen élt, és Nagyvenyimen élő kézműves alkotók munkái:
Vészity Margó – Keramikus
Vidáné Mayer Márta – Keramikus
Hujber Lajos – Fa- és bőrtárgy készítő

Tekintsék meg kiállításainkat, szeretettel várjuk Önöket a fent feltüntetett időpontokban.
A tárlatok ingyenesen tekinthetők meg!

Falunapi programok XX.

NAGYVENYIMI GYERMEKCSOPORTOK

Nagyvenyimen a művelődési ház többféle gyerek-tánccsoport foglalkozásnak ad otthont. A táncos lábú fiatalokat Jobbágy Péter (Péter bácsi) várja, aki mazsorettet ( 2 csoportban ), hip-hop-ot, és moderntáncot oktat immáron ötödik éve.

Közülük a legfiatalabb csoport a hip-hop-os lányok csapata, hiszen őket 2014. novemberében vette szárnyai alá Péter bácsi.
A mazsorett csoportunk a környéken különlegességnek számít, hiszen Dunaújváros környékén nem működik egyáltalán mazsorettcsoport.
Rendszeres résztvevői a Fúvószenekarok és Mazsorettek Nemzetközi Találkozójának, mely minden év augusztusában kerül megrendezésre, Dunaújvárosban.
A lányok szépen haladnak a felkészüléssel, egyre nehezebb és bonyolultabb lépéseket és formációkat képesek színpadra vinni.
Mazsoretteinket, hip-hop táncosainkat és moderntáncosainkat Jubileumi Falunapunk szombatján, augusztus 5-én láthatják a Ligetben felállított színpadon, 14:00-kor, 15:10-kor és 15:45-kor.

Jöjjenek, várjuk Önöket szeretettel!

Falunapi programok XIX.

MIDNIGHT EXPRESS

A Midnight Express zenekar nem messze Nagyvenyimtől, Dunaújvárosból érkezett hozzánk. Repertoárjukon a 70-es, 80-as, 90-es évek zenéi, a kor rock slágerei szerepelnek.

A zenekart 2016-ban alapította négy olyan zenész, akik ezt megelőzően több más formációban álltak a színpadon. A zenekar jelenlegi formája 2016. novemberében az énekes érkezésével alakult ki.
Klasszikus-, grunge- és punk rock feldolgozásokat játszanak, olyan neves előadóktól, mint a Scorpions, a The Bates vagy a Europe.
A dalok feldolgozása során saját hangzásvilágra törekednek, amelyhez nagyban járul hozzá az, hogy énekesük egy hölgy, akinek hangja megfelelően harmonizál a keményebb riffekkel és szólamokkal is.
A zenekart – a rövid közös munka ellenére is – néhány alkalommal hallhatta már a közönség Dunaújvárosban.
A zenekar tagjai:
• Tuska Nóra – ének
• Szemenyei Imre – gitár
• Horváth Tamás – basszusgitár
• Morvai Tibor – dobok
• Tóth Pál – gitár, vokál 

A Midnight Express zenekar falunapi programsorozatunk péntekén, augusztus 4-én este 21 órától lép fel a Ligetben felállított színpadon. Várjuk Önöket szeretettel!

Falunapi programok XVIII.

FŐNIX FOLTVARRÓ CSOPORT

Jelenlegi csoportunk 2,5 éve alakult de tagjai már régóta ismerik és alkalmazzák a foltvarrás és varrás technikáját. Jól működő csoportunk sok hasonló csoporttal ismerkedett meg az évek alatt. Barátságok kötődtek tagjaikkal, akikkel folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, minták és technikák cseréjében és elsajátításában egyaránt segítségére igyekszünk egymásnak. Elkészített műveink lassacskán igen elterjedté és keresetté vállnak, így már nem csak kiállításainkon láthatóak, hanem a hétköznapi életben is használati tárgyakként.

Munkáink megtekinthetőek a Falunapi kiállítások részeként augusztus 5-én a Kossuth Lajos Általános Iskola aulájában 10-18 óráig, valamint Karácsonykor az Adventi forgatagban. Klubnapjaink minden héten csütörtökön 16 órától indulnak, ahova várjuk szeretettel az érdeklődőket.

Az idei nyár újdonságokat is hozott csoportunk életében, megismerkedtünk a gyémántszemes képek készítésével, melyről az érdeklődők bemutatót is láthatnak a Falunapon a Ligetben.

Falunapi programok XVII.

PÓNILOVAGLÁS, KALANDKAMION, UGRÁLÓVÁR

Falunapi kínálatunk a fiatalabb látogatók számára is izgalmas programokat tartalmaz. Idén sem maradhat el a gyermekek körében nagy népszerűségnek örvendő póni lovaglás, az ugráló vár, és a kalandkamion. Augusztus 5-én, szombaton délelőtt 10 órától várják a játszani vágyó gyermekeket.

Felhívjuk figyelmüket, hogy ezek a programok NEM ingyenesek. Az árakról a helyszínen a játékoknál, augusztus 5-én érdeklődhetnek.