Gyermekcsoportok a Művelődési Házban

Az elmúlt tanévben a Művelődési Ház keretein belül működő mazsorett, klasszikus balett és hip-hop csoportokban is fejleszthették mozgáskultúrájukat a nagyvenyimi iskolások.
A balett csoportok kezdeti 30 fős létszáma év végére 6 főre apadt. Oktatójuk, Harkai Édua augusztusban adott életet kisfiának, ezért ősszel nem tudott visszatérni.  A hip-hoposok trénere sem vállalta szeptembertől a csoport további vezetését, így más megoldásokat, illetve más személyeket kellett találnunk az új tanévre.
Jobbágy PéterJobbágy Péter következetessége, megfelelő mértékű szigorral kombinált vidám, könnyed stílusa nagyon népszerű volt mazsorettes tanítványai körében. Októberben az Ő irányításával kezdték meg a munkát a moderntánc csoportban, és a november végére összeállt hip-hop csoportot is szárnyai alá vette. A lányok szépen haladnak a felkészüléssel, a tavaszi-nyári települési programokon már új koreográfiákkal állnak majd Önök elé.
A közös munkát így látják ők gyermekszemmel:
„Mazsorettre azért szeretünk jönni, mert régóta érdekelt a botforgatás és a pomponozás. A moderntáncra pedig azért, mert ott fontos a kitartás és az akaraterő. Hip-hopra pedig azért, mert nagyon gyorsan kell táncolni, és fontos ott is a kitartás. A tanárunk, Péter bácsi nagyon jó fej, de nagyon szigorú is. Vele az órákon sokat nevetünk, nagyon jók vele az órák.”
Papp Angelika és Papp Melani Flóra
„Moderntáncra azért szeretek járni, mert szerintem sokat lehet belőle tanulni. Nagyon tetszik, várom már a fellépést és a vizsgát is. Péter bácsi türelmes tanító, aki nagyon szeret minket.”
Kiss Dorottya
57
„Mazsorettre azért szeretek járni, mert fejlesztő és fantasztikus! Nekem nagyon tetszik. Az egyik táncban én vagyok a tamburmajor. Várom már a fellépést. Amikor fellépek, utána anya megdicsér.
Mikor felléptem, akkor megkönnyebbülök, azért, mert előtte nagyon izgulok. Péter bácsi a tanárom, nagyon szeretem őt azért, mert vicces, de néha szigorú is.”
Kvassay Fanni

.

.

A csoportokról képeket IDE kattintva tekinthetnek meg.

Szerető beszélgetések

Első alkalommal február 18-án, szerdán 18 órakor a Művelődési Házban.

A Szerető beszélgetések címet adta, Rozbora Piroska, a Művelődési Ház nyugalmazott vezetője annak a programsorozatnak, melynek háziasszonya és előadója lesz.
A havonta egy szerda estére tervezett találkozókon Piroska a hétköznapi élet mindannyiunkat érintő lelki, egészségi problémáiról beszél és beszélget a jelenlevőkkel, és igyekszik segítséget nyújtani a megoldásukhoz. A kétórás időtartamra tervezett programok a közös együttlétre való ráhangolódással kezdődnek, majd egy-egy témához kapcsolódó előadás hangzik el, azt követően közös beszélgetést tervezünk a jelenlevőkkel. Az estét meditációval zárjuk. Későbbiekben alkalmanként külsős előadó felkérését is tervezzük.
A február 18-i előadás fókuszában a SZERETET áll majd. A soron következő beszélgetés témáját minden esetben az eseményt megelőzően a Művelődési Ház honlapján adjuk közre, illetve érdeklődni lehet telefonon vagy személyesen a könyvtárban (25/506-220).
A programon a részvétel alkalmanként 100 Forint.
 
ÉLJ SZERETETBEN
LÉTEZZ AVÉGTELENSÉGBEN
EZEK TELJESSÉGÉBEN
TARTSON AZ ÉLETED ÖRÖKKÉ.
 Szeretet
„Jöjjünk össze szerető beszélgetésre azzal a céllal, hogy tanuljunk egymástól, tanítsuk egymást, hogy jobbá, szerethetőbbé, bölcsebbé, segítőbbé, tökéletesebbé váljunk s lelkileg, szellemileg fejlődjünk.”
Rozbora Piroska

Jótékonysági est a Bugyik család megsegítésére

JótékonyságiEstDokumentumJavított2

“Rendhagyó történelemóra” – 2. felvonás

Végleges2Előadás

Emlékezzünk Kim Corbisier-re

 

Kim Corbisier-page0001 (1)

http://www.fashionhunter.hu/bucsuzunk-kim-corbisier-fiatal-tehetseges-festomuvesztol/


Dr. Zseli József képei az Intercisa Múzeumbeli kiállítás megnyítójáról

KimMozaik2

Bemutatkoznak az Aranykezű Öltögetők

Aranykezű1Aranykezű2Aranykezű3

Bemutatkozik a Foltvarró Klub

próbaFoltvarrók

“Rendhagyó történelemóra” Becze Gáborral

BeczeGáborElőadás1

Bemutatkozik a Kötögetők klubja

Újpróba

Könyvtári nyitvatartás Január 10-én

Tájékoztatjuk kedves olvasni szerető tagjainkat, hogy a könyvtár 2015. január 10-én , szombaton zárva tart. Megértésüket köszönjük!