Mezőföldi Mikulás teljesítménytúra

20141206mikulastura

 

Advent első vasárnapja 2014

Advent első vasárnapját a Nefelejcs Napköziotthonos Óvoda által szervezett műsor tette emlékezetessé.
Köszönjük a gyerekeknek és az óvó néniknek!

Borító

További képek a Galériában.

Nálunk járt az altomünsteri Mikulás

Az idei évben is ellátogatott hozzánk az altomünsteri Mikulás. Több helyszínen megfordult, ahol csillogó szempárok várták őt, és örültek látogatásának.
Mikulás
A képeket megtekinthetik a Galériában.

Adventi készülődés 2014

 

Ebben az évben már 5. alkalommal gyűlt össze az iskola aulájában az a lelkes kis csapat, akik együtt készítették el a település közös adventi koszorúját. A szorgos önkéntesek között akadtak, akik már az első koszorú elkészítésében is segédkeztek, és voltak, akik most először csatlakoztak.

 Az óvó nénik irányításával közel 2 órás munkával több tíz kiló fenyőt dolgoztunk fel az előre elkészített alapra, amit az évek során összegyűjtögetett díszekkel ékesítettünk.

Munka5

 Óvodások és nyugdíjasok, apukák és nagymamák keze nyomát őrzik a gallyak, amiket nagy-nagy szeretettel fontunk egybe. A szépérzék mellett erőre is szükség volt, hogy helyére –a Barátságkő köré- kerüljön a koszorú: az ehhez nyújtott segítségért a tornateremben focizó fiúkat, urakat illeti a köszönet.

A Barátságkő körül még eltávolítottunk néhány gyomot, majd a szervezők nevében Kegyes Lászlóné megköszönte minden résztvevőnek a közreműködést. A délelőttöt egy közös csoportképpel zártuk.

Borító

November 30-án, advent első vasárnapján 16 órától várunk mindenkit szeretettel az óvodások adventi műsorára, és ezt követően az első gyertyánk közös meggyújtására.

A délelőttről készült képeket megtekinthetik a Galériában.

Advent első vasárnapja

MeghívóSablon

Egészségnap

A TÁMOP 6.1.2/11.3 „Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok a kistérségekben” projektjének keretein belül a dunaújvárosi Szent Pantaleon kórház munkatársai és meghívott vendégelőadók közreműködésével 2014. november 22-én egészségnapon vehettek részt az érdeklődők Nagyvenyimen, a Művelődési Házban.

P1060059

A látogatók többféle előadás közül válogathattak. Akadt olyan előadó, aki interaktívvá téve prezentációját, bevonta a nézőket is. Kovács Éva a cukorbetegségről tartott előadást, Gál Attila mozgásterápiákról szóló prezentációját interaktív elemekkel is kiegészítette, Somogyi Judit Intim tornagyakorlatokkal készült a látogatók megmozgatására, Nagy Tamástól pedig a gyermekek szellemi és érzelmi fejlődéséről halhattunk előadást, majd ezt követően egy biorezonanciás bemutatót nézhettünk meg. Az előadássorozatot Faragó László Shaolin kungfu formagyakorlatok önvédelmi, taichi chuan és chikung légző gyakorlatok bemutatója zárta, amit a nézők is kipróbálhattak.
Az előadások alatt és után a Szent Pantaleon Kórház munkatársai az iskola aulájában különböző ingyenes vizsgálatokkal várták a résztvevőket. Előjegyzés és sorban állás nélkül!

Az Egészségfejlesztési Iroda „Az egészségesebb lakosságért” program keletein belül továbbra is lehetőségek tárházával várja az érdeklődőket. A Shaolin Kung Fu Association Hungary (S.K.A.H.) Dunaújváros gyermek kung-fu tanfolyamára folyamatos a tagfelvétel. Aki a Touch for Health és a Brain Jim kineziológiai módszerek iránt érdeklődik, Gál Attilához fordulhat segítségért.
A tanfolyamokról IDE kattintva tájékozódhatnak.
Köszönjük a közreműködést az előadóknak, a Szent Pantaleon Kórház és az Egészségfejlesztési Iroda munkatársainak és Zseli József doktor úrnak!
Az Egészségnapról készült képeket megtekinthetik a Galériában.

 

Adventi rendezvénysorozat

ADVENT_honlapra-page0001 (1)

Önnek fontos az egészsége?

(385257504) Meghívó Nagyvenyim20141122-page0001

Nagyvenyimi Táncegyüttes a Fejér Megyei Amatőr Együttesek 6. Minősítő fesztiválján

tanc
f
otó: Horváth László

A Nagyvenyimi Táncegyüttes életében az elmúlt két évben jelentős változások történtek. Több meghatározó táncosunk költözött el munkalehetőség, családalapítás vagy tanulmányainak folytatása miatt. Hiányuk egy rövid időre megviselte a csapatot, de szerencsére lelkes fiatalok toporognak ajtóink előtt, akik szerettek volna csatlakozni hozzánk. 2013-ban 5, 2014 nyarán pedig újabb nyolc táncos érkezett a csoportunkba.

Az együttes 20 éves évfordulójának méltó megünneplésére készülve mindjárt a mély vízbe vetettük őket, hiszen a nyár nagyon komoly munkával, erőt próbáló felkészülésekkel és szervezési feladatokkal telt. Szerencsénkre a fiatalok hamar felvették a ritmust, lelkesedésük, hihetetlen energikusságuk pedig az „idősebb” táncosoknak is új lendületet adott. Az évforduló alkalmából rendezett gálaműsor nagyszerű közönsége talán nem is gondolta, hogy ez a csapat csak néhány hónapja dolgozik így együtt.

A Falunap után jól megérdemelt közös pihenésünkre utaztunk, természetesen egy tánctáborba.

A munka azóta is rendületlenül folyik a csoportban, újabb és újabb táncokat tanulunk a közönség és a saját örömünkre.

A Fejér Megyei Művelődési Központ ebben az évben már hatodik alkalommal rendezte meg a Fejér Megyei Amatőr Táncegyüttesek Minősítő Fesztiválját. Ez a fesztivál több szempontból is hasznos, és fontos egy táncegyüttes számára. Egyrészt találkozhatunk, megismerkedhetünk a környékbeli táncosokkal, bepillantást nyerhetünk más műhelyekben folyó munkába, másrészt a neves szakmai zsűri meglátásai, tanácsai segíthetik az együttesek vezetőinek munkáját.

Mikor megkaptuk a meghívást a fesztiválra, sokat gondolkodtunk, vajon benevezzünk-e, hiszen nagyon fiatal még ez a csapat, a felkészülésre sem állt túl sok idő rendelkezésre, és a korábban megkezdett munkát sem szerettük volna megszakítani. Mégis úgy döntöttünk elmegyünk a fesztiválra, hiszen kíváncsiak voltunk a többi együttesre, arra, hogy mi hol tartunk most, és vajon mit mond a zsűri arról, amilyen utat járunk. Fontosnak tartottuk azt is, hogy a táncosok ismerkedjenek a megye más táncegyütteseivel, nézzék meg azokat a csoportokat, ahol idősebb táncosok táncolnak.

Nem bántuk meg! Színházteremben, nagyon ideális körülmények között léphettünk fel. A fesztivál színvonala, a résztvevő együttesek felkészültsége minket is meglepett. A minősítő létrehozóinak eredeti szándéka szerint azoknak az együtteseknek szerettek volna teret és megmérettetési lehetőséget biztosítani, akik kis, vagy akár nulla költségvetésük, kevés táncpróbájuk miatt nem juthatnak el neves, országos fesztiválokra, minősítésekre. Azt kell mondjuk, a fesztivál kinőtte magát, és sok csoport akár magasabb szinten is megállná a helyét. Ez komolyan el is gondolkodtatta a szervezőket, és a továbbiakban a csoportok vezetőinek közreműködésével valószínűleg átalakítják a fesztivál kiírását.

A jelenlegi rendszer szerint a minősítést kérő együttesek legalább két tájegység táncát mutatják be a zsűri előtt maximum húsz percben. Ez lehet több koreográfia, de lehet egy szerkesztett tánccsokor is. A zenei kíséret lehet élő zenei, de lehet előre elkészített felvétel is.

Minket a székesfehérvári Szedtevette zenekar kísért Juhász Zsófi vezetésével. Kalotaszegi legényest és Csíkszentdomokosi táncokat táncoltunk. Bár úgy éreztük, a bemutatkozás jól sikerült, a résztvevő táncosok sorra jöttek gratulálni, de álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ismét kiemelt arany minősítést kapunk.

A csoportok vezetői számára tartott szakmai értékelésen is elismerően nyilatkozott a zsűri a csoportról. Annál nagyobb elismerés, hogy úgy érezték, mintha Csíkszentdomokoson lennének egy bálban, egy hitelességre törekvő táncegyüttes számára nem létezik. Ez azt jelenti, hogy mind a táncok ismeretében, mind hangulatában, stílusában és lendületében helyén van az, amit csinálunk.

A csoport nagyon örült az elismerésnek, és ez hatalmas lendületet ad számunkra a további munkához. Reméljük Önök, Nagyvenyimiek is büszkék ránk!

Czuppon Péter és Kuminka Zsuzsa

A fesztiválról szóló cikket, és a képeket IDE kattintva tekinthetik meg.

Záray Mártára és Vámosi Jánosra emlékeztünk

 

Többen szerették volna a homokórát megállítani a november 3-i Záray-Vámosi emlékdélutánon. Sőt , visszapergetni az időt.
Sokan ültek a mintegy 40-50 főnyi közönség soraiban ,akik rajongóként végigkísérték az ő pályafutásukat, de most egy új nézőpontból is megismerhették az életüket, mert Juhászné Tücsök Mária , akit csak Tücsiként ismernek művészberkekben, a velük együtt töltött 30 évnek olyan részleteit, személyes emlékeit mutatta be előadásában, amit mástól nem hallhattak.A kislány, aki évtizedekkel ezelőtt új otthonra lelt náluk,  most végtelen szeretettel tartotta és tartja életben emléküket.
A levetített képeken betekintést nyerhettünk azokba az éveikbe is, amiket még nem a rivaldafényben töltöttek. Márta gyerekkorából sok-sok képet és történetet ismerhettünk meg, és találkozásuk története sem maradt titok.
Mint a pergő évek, úgy sorjáztak egymás után a képek. Végignézhettük ahogy a gyermek Mártából  díva lett.Gondolkodás nélkül férjül vette a fiatalembert ,akivel a közös munka, az éneklés hozta össze.Azt is megtudtuk, hogy mint sokan mások, ők is maguk építették álomotthonukat, hogy kapcsolatuk igazolja azt a mondást, mely szerint az ellentétek vonzzák egymást: az örökmozgó Márta vitt színt a végtelenül nyugodt János életébe. Az éneklésen kívül a horgászás volt a másik közös szerelem. Szívesen látták vendégül barátaikat, akiket gyakran megtréfált házi kedvencük, a Mártát féltőn óvó kis majom.
Szerelmi kapcsolatuk már-már mesébe illő. Két testben egy lélek voltak ők. Rájuk emlékezve újraélték a nézők saját ifjúkorukat, volt aki az ő dalukkal vallott szerelmet telefonon.Látva a többük szeméből kicsorduló könnyeket, mindenkinek sikerült felidéznie egy-egy emléket, ami hozzájuk kötődik.

Köszönjük Tücsinek ezt a felejthetetlen délutánt!

Kivalasztott

További képek a Galériában.