Pünkösdi Dalostalálkozó

PünkösdiPlakát1

Felhívás

Tájékoztatjuk kedves olvasóinkat, hogy a könyvtár 2015. 05. 08-án, pénteken ZÁRVA tart.zárva
Legközelebb hétfőn (május 10-én) várjuk Önöket.

Megértésüket köszönjük!

Anyák napja

Kegyes Lászlóné képviselő asszony a következő szavakkal köszöntötte az édesanyákat múlt hét vasárnap az anyák napi rendezvényünkön.

A nagyvenyimi Művelődési Ház és Könyvtár is szeretné üdvözölni a nagyvenyimi édesanyákat a közelgő anyák napja alkalmából.

Fogadják tőlünk szeretettel!

Kedves Édesanyák, Nagymamák, Dédnagymamák!
Tisztelt jelenlévők!
Minden évben van egy kedves nap, amiről sohasem feledkezhetünk meg. Május első vasárnapján az édesanyákat ünnepeljük. Anya, mama – ezek azok a csodálatos szavak, amit életünkben elsőként kimondunk. A gyermekek és a felnőttek szívében az édesanya különleges helyet foglal el. Ő az, aki számára kortól függetlenül mindig mi, a gyermekei vagyunk a legfontosabbak.
Ő adta nekünk a legnagyobb ajándékot: magát az életet. Ő jelenti számunkra az állandó fényt, a melegséget, a vigaszt – bármit is hoz az élet.
Az édesanya szeretete egy másfajta szeretet. Egyedülálló, mely minden megpróbáltatást és csapást túlél, körül ölel ha bajban vagyunk. Tápláló, vigyázó szeretete egy életen át végigkísér minden embert. Ez a szeretet az, amely nem szab feltételeket, nem követel, nem kételkedik, s amely úgy tart meg magának, hogy közben el tud engedni.
Az édesanya igazi varázsló. Puszijával képes eltüntetni a dudorokat és a horzsolásokat. Ölelése gyógyír a sebekre, elűzi a bánatot, újjáéleszti a reményt, megkoronázza diadalt, megvigasztalja az összetört szívet. De képes arra is, hogy elűzze a szörnyeket a szekrényből, olvas a gondolatokban és ha kell, alvás nélkül is tud élni.
Az édesanyákat köszöntjük ma, akik minden körülmények között, szegénységben, nyomorban is képesek olyan otthont teremteni, melyre gyermekeik szeretettel és hálával emlékeznek vissza.
Másrészről az édesanya egy teljesen hétköznapi ember, aki hirtelen ráébred arra, hogy képes felismerni a rózsahimlőt, vissza tudja tenni a baba szemét, meg tudja javítani a kerékpárt, húsz személyre tud főzni, be tudja varrni a cipzárt, és meg tudja varrni az elszakadt ruhát, amíg a taxi odakint várakozik. Képes arra, hogy egyszerre két helyen legyen. Ki tudná az egyik gyereket vizsgára vinni, a másikat zongora órára, a harmadikat focimeccsre vinni egy időben?Egy édesanya képes erre. Olyan asszony, aki egyszerre tucatnyi dolgot csinál, mégis van ideje egy mosolyra, simogatásra, egy jó szóra.
Kedves Édesanyák! Mi gyermekek természetesnek vesszük, hogy vagytok nekünk. Biztosak vagyunk a gondoskodásotokban, a türelmetekben, a szeretetetekben és a megbocsátásotokban.
Bármennyire is megváltoztunk, bármennyire is különbözünk, egy dolog biztos: a szeretet , amelyet egymás iránt érzünk összetart minket. Mindannyiunk szíve mélyén ott él a bizonyosság: az édesanyánk egészen a miénk. Ha minden más cserben hagy is, Ő megment, meggyógyít, vigaszt nyújt, és mindenét nekünk adja. Utolsó leheletéig. Bárhová megyünk, bármit is csinálunk, édesanyánk csak egy karnyújtásnyira van tőlünk.
A világ forog. Az idő változik. És mégis, az anyák most is olyanok, mint ötezer évvel ezelőtt. Egyetlen dolgot kérnek csak gyermeküktől, hogy legyenek boldogok.
A gyermekek felnőnek és elköltöznek hazulról, de az otthoni emlékek mindig összetartanak minket.
Még ha néha magával is sodorják gyermekünket a körülmények, és úgy tűnik, mindent elfelejtenek, a nagy bajban azonban mindig azon kapják magukat, hogy anyát hívják.
Mi édesanyák könnyedén csevegünk és nevetünk a telefonban, ha azonban azt halljuk, hogy komoly baj van, azonnal ott termünk mellettük, hogy ami korábban megfoghatatlan és nyomasztó gondnak tűnt, mostanra egyszerűen megoldható problémává váljon.
Mi mást taníthatnánk gyermekünknek, mint hogy a szeretet az egyetlen dolog az életben, amely sosem fogy el. Édesanyánk szeretetének biztonságában bármivel szembe tudunk nézni. Egy anya több, mint egy barát. Mindörökre a lényünk részévé válik, szeretetének bizonyossága egész életünkön át megmarad. Akkor is kitart és bizakodik, amikor mindenki más hátat fordít nekünk.
Akár észrevesszük, akár nem, az édesanya és gyermeke élete örökre összefonódik, még idős korban is. Az egyikük fájdalma vagy öröme a másik szívében is jelen van.
Mi, akiknek van édesanyánk, aki szeret minket, gondoskodik rólunk és az életben mindig bátran és reménnyel telve segített minket, mi vagyunk a legszerencsésebb emberek az egész világon. Sajnos nem adatik meg ez ma mindenkinek.
De tudnunk kell, hogy egy édesanya sosem hal meg. Beköltözik gyermekei szívébe és mindörökre ott is marad. Hangja egész életükön át elkíséri a gyermekeit.
Bárhová is megyünk magunkkal visszük az otthon érintését,illatát és hangjait és velük együtt édesanyánkat , emlékeink legmélyén.
Hogyan köszönhetnénk meg mindazt, amit édesanyánktól kaptunk? Csakis úgy, hogy gyermekeinknek is továbbadjuk azt a biztonságot, bátorítást és szeretetet, amelyet tőle kaptunk, és amely még mindig velünk van.
Május első vasárnapján valamennyien, pár szál virággal a kezünkben álljunk oda édesanyánk elé, s egy öleléssel, néhány szívből jövő szóval mondjunk köszönetet mindazért, amit értünk tettek.
Anyák napja alkalmából Nagyvenyim Nagyközség Önkormányzata nevében kívánok minden édesanyának, nagymamának jó egészséget, s azt hogy gyermekeikben leljenek sok-sok örömet.

Anyák napja

Testvérvárosok Világnapja

“1957. április 28-án a franciaországi Aix-les Bois-ban megalakult a Testvérvárosok Világszövetsége (UTO). Ennek alapján minden év április utolsó vasárnapján ünnepeljük a Testvérvárosok Világnapját.”

Ezen alkalomból szeretnénk üdvözölni a következő képekkel Nagyvenyim testvértelepüléseinek,
Altomünsternek és Egeresnek valamennyi lakóját.

Egeres2Altomünster5falunap_061

Közös kötés Nagyvenyimen

Tavaly volt az első nyílt napunk, melyet a Művelődési Ház és a Fonalparadicsom – Kössünk lányok országos Webáruház vezetőjével: Erdei Gyöngyvérrel közösen tartottunk meg. Olyan sikeres volt, hogy elhatároztuk, megismételjük. Április 18-án, szombaton sikerült is megszerveznünk a másodikat.
Gyöngyvér megjelent a gyönyörű áruival: fonalakkal, gombokkal, csatokkal, tűkkel és a szakirodalommal. Mi sütöttünk, kávét, üdítőt készítettünk és vártuk az érdeklődőket. Vendégeink érkeztek Kápolnásnyékről, Budapestről, Dunaújvárosból, Sárbogárdról, Dunaegyházáról, Kisapostagról.
Megkezdődött az ismerkedés, kötögetés, a fonalak és a kiegészítők válogatása. Nagyon jó hangulatban, repült az idő! Gyöngyvértől jó tanácsokat kaptunk egy-két technikával kapcsolatban, de a mi tagjaink is bemutatták a maguk készítette kötéseiket, horgolásaikat. Igazi összekovácsoló, csapatépítő nap volt. Itt mindenki nagyon nagy szeretettel beszélt a községünkről: a szép iskolánkról, a megújult központról.
Úgy belemerültünk a kötögetésbe, nasizásba, hogy már négy óra is elmúlt mire segítettünk Gyöngyvérnek bepakolni a kocsiba és rendet tettünk a teremben. Friss szerzeményeinkkel és jóleső érzéssel indultunk haza. A több ezret számláló „Kössünk lányok” közösség tagjai már várták a képeket a facebookon, hogy hogyan is telik a közös kötés nálunk. Örültünk, hogy a helyszínre érkezett vendégeinken kívül mások is megtudhatták, van egy jó hely: Nagyvenyim, és van itt egy jó kis csapat, akik szeretnek együtt lenni, kötögetni, és új ismerősöket szerezni.

Köszönet a szép napért!

A nagyvenyimi kötögetők
kötögetőkTovábbi képek a Közös kötésről a Galériában találhatók.

“Rendhagyó történelemóra Becze Gáborral” – negyedik előadás

BeczeGáborElőadás4

Anyák napja 2015

AnyákNapja-page0001

Szerető beszélgetések 3. alkalom

SzeretőBeszélgetések3-page0001

Versünnep Nagyvenyimen

12. alkalommal gyűltek össze a vers szerelmesei Nagyvenyimen április 10-én. A magyar költészet napjáról a már hagyománnyá vált Versünnepen emlékeztünk meg, melyet az Aranydaru Nyugdíjas Klub szervezett Nagyvenyim Nagyközség Önkormányzata és a Művelődési Ház és Könyvtár támogatásával.
A vendégek köszöntését követően Vargáné Kaiser Katalin, Nagyvenyim Nagyközség polgármestere fővédnöki beszédében foglalta össze a költészet, s az ünnep lényegét.Költészetnap
1964 óta a magyar költészet napját József Attila születésnapján ünnepeljük, így a délután az Ő életútja, életműve köré szövődött. Önéletrajzából készült összefoglalóval és „Nézem a lámpát” című versével tisztelgett emléke előtt a rendezvény háziasszonya, Juhász-Vedres Zoltánné klubelnök.
Harmincnégy felnőtt és kettő gyermek versmondó által életre keltett versekben gyönyörködhetett a mintegy kilencvenfőnyi közönség. A házigazda nagyvenyimieken kívül érkeztek előadók Rácalmásról, Kulcsról, Baracsról, Seregélyesről, Mezőfalváról, Előszállásról, Soponyáról, Kissoltról és Dunaújvárosból. József Attila költeményei mellett hallhattuk más magyar költők verseit is. Nagy öröm volt számunkra, hogy elfogadták meghívásunkat a dunaújvárosi Írisz Versszínpad tagjai, akik kortárs költők alkotásaival gazdagították a palettát: Kálnay Adél, Barna József, és a Nagyvenyimen élő Szemere Brigitta versével álltak színpadra.
Legifjabb résztvevőnk alig múlt hat éves, míg a baracsi Molnár István, „Pista bácsi” a kilencvennegyedik évét tapossa, – mindketten zajos sikert arattak. A meghívott nyugdíjas klubok vezetői ez alaklommal is elkísérték a versmondóikat. Őket egy-egy szál rózsával köszöntötték a vendéglátók, míg a szavalók számára egy-egy színes szegfű tette emlékezetessé az ünnepet.szegfű
Rendezvényünket megtisztelte jelenlétével és biztató szavaival Semmelweis Ferenc úr, a Magyar Nyugdíjasok Közössége Közhasznú Alapítvány elnöke és felesége, Éva asszony, Balogh Istvánné a Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetsége Megyei Szövetségének alelnöke, és Kegyes Lászlóné képviselő asszony.
Az együtt töltött megható és felemelő ünnep az Aranydaru Nyugdíjas Klub tagjai által készített házi süteményekből összeállított uzsonnával zárult, ahol az egymást már-már ismerősként üdvözlő résztvevők még vidám beszélgetéseket folytattak.
Köszönjük a Versünnep minden résztvevőjének és szervezőjének a rendezvény létrejöttéhez nyújtott segítségét. Mindannyiuknak jó egészséget kívánunk, és bízunk abban, hogy egy év múlva újra köszönthetjük őket Nagyvenyimen a magyar költészet napján.

További képek a Galériában.

Közös kötés Nagyvenyimen

kossunklanyokA Művelődési Ház és Könyvtár és a Kötögetők Klubja közös kötést szervez Nagyvenyimen, 2015. április 18-án, szombaton, 10 és 15 óra között a Művelődési Ház nagytermében (Nagyvenyim, Fő u. 16.), melyre szeretettel várunk minden érdeklődőt.

Meghívott vendégünk:
Erdei Gyöngyvér a „Kössünk Lányok” ötletgazdája

„Kötetlen foglalkozás, ahova elhozhatod aktuális kézimunkád! Remek alkalom egy kis eszmecserére, tanácskozásra, tanulásra és nem utolsó sorban jó szórakozás. A programhoz bármikor lehet csatlakozni, akár egy-két órácskára vagy egész napra”

A rendezvény ingyenesen látogatható

A közös kötéshez, horgoláshoz szükséges eszközök otthonról hozhatók, vagy a helyszínen széles választékban megtekinthetők és megvásárolhatók.

fonalparadicsom

Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért.
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Az oldalon a hozzászólások ki vannak kapcsolva.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt, az oldal látogatásáról csak statisztikai adatokat tárol a rendszer.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon megadott elérhetőségeken tehetnek fel kérdéseket.

Save settings
Cookies settings