Demko Gergő 1992. január 4-én született felvidéken, Szepsi nevezetű városban. Itt kezdte zenei tanulmányait a helyi művészeti iskolában, klasszikus zongora szakon. 2006-ban felvételt nyert az Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola jazz-zongora szakára, így Kosz Szilveszter tanítványa lett. Ennek következtében Budapestre költözött. Aktív zenei tevékenységét már a konzi évei alatt megkezdi, 2008 nyarán, 16 évesen találkozik …
Tag: beharangozó
júl 31
Nagyvenyimi Táncegyüttes – augusztus 01. péntek 21.00
A csoport tagjai 2014-ben ünnepelik fennállásuk 20. évfordulóját. Az eltelt két évtized során változott a csoport vezetője, az idősebb táncosok ifjabbaknak adták át a stafétát…ami nem változott, az a tudás, a lendület, az odaadás és a jókedv, amivel a táncosok minden alkalommal újra és újra elkápráztatják a hazai és a távoli fellépések közönségét is.
júl 31
Várai Áron – augusztus 01. péntek 21.00
Várai Áron a Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakközép Iskola tanulója. Több népdaléneklési versenyen részt vett melyeken arany, kiemelt arany minősítéseket és különdíjakat szerzett. Közel áll hozzá a népzene, éneklés mellett több hangszeren is játszik, vagy éppen tanul (furulyák, kecskeduda). Nagyon fontos számára a népi kultúránk megőrzése ezért kis kora óta néptáncol, (tagja volt a Nagyvenyimi …
júl 30
Quintia – július 31. csütörtök 20.00
Zenekarunk először jelenlegi formájában 2011. július 24-én, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza felkérésére, a Petőfi Művészeti Liget egyik rendezvényeként, – akkor még név nélkül – „Öt hang-öt hangszer” címmel lépett közönség elé. A koncertre a rossz időjárás ellenére viszonylag szép számú közönség volt kíváncsi, műsorunk nagy sikert aratott. Ezt követően sorra kaptunk …
júl 29
Boka és a Klikk – augusztus 2. szombat 21.00
2012 februárjában alakult meg a Boka és a Klikk nevű zenekar, amelyet Bokányi „Boka” Zsolt hívott életre. Boka neve korábban egybeforrt 15 éven keresztül dübörgő zenekarával, a Sárga Taxival, ám most új zenekart alapított. Az imádott rock and roll stílustól természetesen nem szakadt el: új zenekarával is követik a “kettőnégyet”. A Boka és a Klikk …
júl 29
Hien – augusztus 2. szombat 20.00
Nguyen Thanh Hien már kisgyermek korában is nagy érdeklődést mutatott a zene iránt. 2000–2006 között a soproni Lackner Kristóf Általános Iskolában tanult ahol a hagyományos tantárgyak mellett hegedű-, zongora- és énekórákon is részt vett. 2006-2009 között a soproni Széchenyi István Gimnázium tanulója volt, de a zenei karrierjére tekintve családjával Budapestre költöztek, ahol az ELTE Trefort …
júl 29
Szabó Ádám – augusztus 2. szombat 14.00
Ádám már egészen kicsi korában elkezdett megismerkedni a zenével, méghozzá egy harmonika által. 2011-ben a Csillag születik színpadán próbált szerencsét, ahol be is jutott a döntősök közé. 2013-ban Ádám újra szerencsét próbált egy másik tehetségkutató műsorban, de már nem a harmonikájával, hanem a hangjával varázsolta el a nézőket, és sikerült bejutnia az elő adásokba is. …
júl 29
RockBOX – augusztus 1. péntek 19.00
fotó: a zenekar facebook oldaláról A 2012 óta létező, formáció gerincét a Turi család tagjai adják, akik régi ismerősei a mezőfalviaknak. Zenéjükkel nem először szórakoztatják a nagyérdeműt! A 2012-es Mezőfalvi Vigasságokon való fellépésük egyben premier is volt, hiszen először játszottak ilyen szereposztásban a közönség előtt: Somodi Zsolt (ének), Szakmány Károly (dobok), Turi János (basszusgitár/vokál), Turi …
júl 24
Utcabál a Trióda zenekarral – augusztus 2. szombat 22.30
A Trióda zenekar tagjai már évek óta járják az országot, és szórakoztatják a közönséget, együtt is, és külön külön, egyéb zenei formációkkal is! Mindannyian nagy színpadi rutinnal rendelkező zenészek, akik mindig azon fáradoznak hogy a közönség maradéktalanul elégedett legyen a produkcióval! A formáció széles körű repertoárjával, amiben minden korosztály megtalálja kedvenc dalait, gyakorlatilag minden rendezvényhez …
júl 24
Postás Józsi – augusztus 2. szombat 16.30
Postás Józsi vagyok, 1975. július 26-án születtem Tapolcán. A jelenlegi foglalkozásom postai kézbesítő. Tapolcán saját körzetem van, ahol nap mint nap hordom a leveleket és a nyugdíjat. A zenével több mint 10 éve vagyok kapcsolatban. Először egy helybeli rock Elvégeztem egy postás tanfolyamot és 1995 óta már a tapolcai 1 sz. Postahivatal dolgozója vagyok. Először, …
- 1
- 2