A Nagyvenyimi Táncegyüttes 1994-ben alakult Wünsch László (Laci bácsi) vezetésével. Laci bácsi több, mint 20 évig volt szakmai vezetője a csoportnak. Őt váltotta a jelenlegi vezetőség, Kuminka Zsuzsa és Czuppon Péter. Az együttes helyi és környékbeli tanulókból, dolgozó emberekből áll. Fontosnak tartják a hagyományokat, a népi kultúra ápolását. Leginkább Nagyvenyimen és környékén szerepelnek színpadon, de …
Tag: Nagyvenyimi Táncegyüttes
júl 17
Falunap 2016 Fellépői VI. – Nagyvenyimi Táncegyüttes
Nagyvenyimi Táncegyüttes Augusztus 6. 14.30 A Nagyvenyimi Táncegyüttes 1994-ben alakult Wünsch László (Laci bácsi) vezetésével. Laci bácsi több, mint 20 évig volt szakmai vezetője a csoportnak. Őt váltotta a jelenlegi vezetőség, Kuminka Zsuzsa és Czuppon Péter. Az együttes helyi és környékbeli tanulókból, dolgozó emberekből áll. Fontosnak tartják a hagyományokat, a népi kultúra ápolását. Leginkább …
júl 26
Falunap 2015 fellépői II. – Nagyvenyimi Táncegyüttes
NAGYVENYIMI TÁNCEGYÜTTES Július 31. 20:30 Nagyvenyim kulturális életének főszereplői, nagyon kevés hazai rendezvényről hiányoznak, így a 2015-ös Falunapról sem hiányozhatnak, tavaly ünnepelték fennállásuk 20. évfordulóját, majd a Fejér Megyei Amatőr Együttesek 6. Minősítő fesztiválján kiemelt arannyal zárták az évet, erről korábban ITT írtunk. Táncegyüttes vezetője Czuppon Péter idén júniusban a néptánc-kultúra érdekében kifejtett értékőrző és értékteremtő …
júl 31
Nagyvenyimi Táncegyüttes – augusztus 01. péntek 21.00
A csoport tagjai 2014-ben ünnepelik fennállásuk 20. évfordulóját. Az eltelt két évtized során változott a csoport vezetője, az idősebb táncosok ifjabbaknak adták át a stafétát…ami nem változott, az a tudás, a lendület, az odaadás és a jókedv, amivel a táncosok minden alkalommal újra és újra elkápráztatják a hazai és a távoli fellépések közönségét is.