Az Egri Tanárképző Főiskola Gyakorló Zenei Általános Iskolájába járt, nyolc évig csellózott. Szentesen a Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozatán töltötte középiskolai éveit. Alföldi Róbert, Börcsök Enikő, Gazdag Tibor, Kerekes Viktória voltak osztálytársai.
18 évesen (1985) felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola prózai szakára. Gyakorlatait a Vígszínházban és a Pesti Színházban töltötte, ahol kisebb-nagyobb szerepeket kapott. A Budapesti Operettszínházban az Ének az esőben című darabban ő játszotta Kathy szerepét, és Vas János tanár úrnak köszönhetően, az egyetemi évek alatt kapta meg első szinkronszerepeit is.
1991–1995 között a Golden Era zenekarban jazz standardeket, 1995–1998 között a White Chocolatesban funkyt, soult és R&B-t énekelt.
1996-ban végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola jazz szakán és a szinkronizálás mellett a Vigadóban, esténként a Musical Worldben lépett fel..
2002-ben Szolnokon bekerült egy Ács János által rendezett darabba. 2003 szeptemberétől a Mozarton kívül szerepelt a Rómeó és Júliában (Dada), a Sweet Charityben (Gagarina) és a Hello Igenben (Prostituált), a 3. évadtól kezdve pedig a Szépség és a szörnyeteg című Walt Disney-produkcióban alakította Teamamát. 2009 júliusától a Szép nyári nap című Neoton musicalben alakította Rózsikát, a tábor szakácsnőjét, vagy Panni nénit, az orosztanárt. 2010. január 19-étől már a Lili bárónő című operettben Illésházy Krisztina grófnőként szerepelt. 2010 márciusától egy újabb Lévay-Kuncze-musicalben, a Rebeccában alakította Mrs. Van Hoppert.
Mindemellett a mai napig rendszeresen szinkronizál. 2005-ben elnyerte a színházi közönségdíjat, a Súgó Csigát, mely élete egyik legkedvesebb szakmai emléke.
Náray Erika partnerei a nagyvenyimi falunapon az Operett Voices Társulat művészei:
Schupp Gabriella, Kecskeméti Zsuzsi és Sánta Zsolt.
Tehetségét apukája ismerte fel, amikor Gigi hatéves volt. Nyolcévesen zenekart szervezett neki, amellyel ingyen járták az országot. Tízéves korában az akkori menedzsere klipet készített Gigiről, „Suli után” címmel, ez lett első saját dala.
Az énekesnő 2011 februárjában „Most miért félsz” címmel kislemezt és videóklipet jelentetett meg, majd 2011 őszén jelentkezett a tehetségkutató következő szériájába. A Megasztár 6 döntői során végig őt tartották a legesélyesebbnek a győzelemre, majd a május 25-i fináléban hatalmas szavazati fölénnyel győzedelmeskedett.
Radics Gigire Michael Jackson producere, Quincy Jones is felfigyelt, majd a világhírű Montreux-i Jazz Festival-ra meghívta énekelni, ahol olyan neves előadók is megfordultak mint pl. Bobby McFerrin. A világhírű producer a világ 5 legjobb hangja közé sorolta Gigit. 2012 nyarán Los Angelesben vették fel első stúdióalbumának, a Vadonatúj Érzésnek több dalát, és többek között itt forgatták albumvezető dalának videóklipjét, a „Daydream”-et is.
2013. január 10-én az MTV beválasztotta „Úgy fáj” című nagy slágerét A Dal című eurovíziós nemzeti döntőbe. Bár nem ő képviselte hazánkat Malmőben, de nemzetközi ismertsége felé gőzerővel robog. A Megasztár 6 óta több külföldi felkérése volt, így a 2013 augusztus 8-án megrendezett Milánói Szimfonikus Zenekar cseh karmestere is meghívta rock dalokat énekelni, amellyel óriási sikert aratott, hisz nem kevesebb mint négyszer tapsolták vissza. Rajta kívül csak nála idősebb, cseh előadónők énekeltek a koncerten. Olyan legendás rock dalokat adtak elő, mint a Pink Floyd, AC/DC vagy Queen dalok. De már fellépett Ukrajnában, és Szlovákiában is. Gigi elárulta, a milánói koncert nem az utolsó állomása a külföldi turnénak. Nyáron hazánk legnagyobb fesztiváljain lépett fel, többek között az EFOTT nyitó napján is, ahol duettet énekelhetett a Kossuth-díjas Kovács Katival.
2014-ben az énekesnő ismét bekerült az M1 A Dal 2014 eurovíziós nemzeti dalválasztó show elődöntőjébe, ezúttal „Catch Me” című dalával.[2]
2015-ben az István a Király legújabb verziójában ő alakíthatta Koppány lányát Feke Pál és Varga Miklós oldalán.
A 2016-os év végén megjelent a „Végtelen hajó” című dala, melynek angol nyelvű verziójával – „See It Through” – bejutott a Duna A Dal 2017 eurovíziós nemzeti dalválasztó show válogatójába.
2017. július 14-én Takács Nikolassal együtt énekelték a FINA hivatalos szurkolói dalát „Benned a győztes” címmel a 2017-es úszó-világbajnokság megnyitó ünnepségén.
2017-ben és 2018-ban az X-Faktor női mentora volt.
Szabó Attila és Szabó Gábor neve nem ismeretlen a nagyvenyimiek számára. Mindketten tősgyökeres helyi lakosok, akik szabadidejükben zenéléssel foglalkoznak, immáron több mint 10 éve.
Harmonika- és szintetizátorjátékukkal Nagyvenyim és a környék szinte összes mulatságának elengedhetetlen fellépői. Muzsikájuk hallatán nehéz egy-helyben maradni, az embernek táncolni támad kedve.
Fésűs Nelly
Tanulmányait egy ének-zene tagozatos általános iskolában kezdte, majd a dráma tagozatos Ady Endre Gimnáziumban járta középiskolai éveit. Érettségi után a debreceni Csokonai Színházhoz került, ahol 3 évet töltött. Gór Nagy Mária Színitanodájának elvégzése után, 1996-ban a Budapesti Operettszínházhoz került, ahol 2002-ig szerepelt. Játszott többek között a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, a Fiatalok Színházában és a Békéscsabai Jókai Színházban is. Több televíziós sorozatban és szórakoztató műsorban szerepelt (Sláger TV, Show-bálvány, Koóstoló). 3 évig a budapesti Moulin Rouge dívája volt.
Ladinek Judit Gyerekkorában szertornázott és néptáncolt. A Talentum Művész Együttesben tett érettségi vizsgát, ugyanitt hivatásos táncos képesítést szerzett. 1993-tól Szinetár Miklós osztályában tanult a Színház- és Filmművészeti Főiskola operett-musical szakán, itt szerzett diplomát 1997-ben. 1989-től táncosként, az egyetem elvégzése után színészként a Madách Színház tagja.
Sári Évi
18 éves korától a Debreceni Vasutas Musical Stúdió növendéke volt. Kisebb szerepekben bemutatkozott a Debreceni Csokonai Színházban valamint a Nyíri Színházban is. 2000-ben az akkor alakult Debreceni Zenetheatrum tagja lett, ahol már nagyobb szerepeket is kapott.
2001-től a népszerű magyar popegyüttes, a Splash énekesnője volt. 2003-ban hat hónapon át a TV2 Tripla vagy Semmi című műsorát vezette. 2005-2008 között a VIVA műsorvezetőjeként dolgozott. 2008-ban a Társulat című produkció háziasszonya volt.
2009-ben megkapta a Vámpírok bálja című musicalben Magda szerepét, amely után ismét előtérbe került életében a színház.[1] Napjainkban rengeteg előadásban láthatjuk, többek között A PS Produkció repertoárjában a Pesti Magyar Színház, a Karinthy Színház és a Madách Színház színpadán.
A Nemzeti Énekkar alapító tagjaként közel negyven éve vagyok a pályán, és büszkén mondhatom, hogy e pálya egészét ebben az énekkarban, illetve elődje, az Állami Énekkar, valamint az Állami Népi Együttes kórusának soraiban tölthettem. Énekesnek, énekkari művésznek lenni nem csupán munka, de hivatás, szerelem, életforma. A zene betölti mindennapjainkat, és ezáltal azon kevesek közé tartozhatunk, akiknek megadatik, hogy a munkájuk egyben a hobbijuk és legnagyobb szenvedélyük is.
Huszonéves fiatalként 1982-ben nyertem felvételt az énekkarba, ahol Pászti Miklós vezetőkarnagy szárnyai alatt elsajátíthattam a szakma csínját-bínját, de a véletlen és a sors egy meglepő fordulatának eredménye csupán, hogy hosszú évek óta a pályán és a Nemzeti Énekkar tagjaként tevékenykedhetem. A sorson kívül természetesen kiváló énekmeseterem hathatós közbenjárása, valamint fantasztikus szakmai felkészültsége kellett ahhoz, hogy tehetségemet és adottságaimat kiaknázva énekművésszé válhassak. Felvételemet követően már az első évben szólót énekelhettem Moszkvában a Nagy Színházban (Bolsoj), ami talán életem egyik legmeghatározóbb pillanata volt. Ezt később, immár a Nemzeti Énekkar színeiben számos szóló lehetőség követte Weimartól Párizson át Tokióig, olyan fantasztikus karmesterek vezetésével, mint Kobayashi Ken-Ichiro, Gianandrea Gavazzeni, Kocsis Zoltán, Antal Mátyás, Kovács János, Kovács László. A művek a teljesség igénye nélkül: Mozart (Requiem), Berlioz (Faust elkárhozása), Beethoven (Missa Solemnis), Verdi (Quattro Pezzi Sacri), Mascagni (Parasztbecsület), Fauré (Requiem), Kodály (Székely fonó). Emellett természetesen a Nemzeti Filharmonikusok Próbatermi Vendégségein is rendszeresen közönség elé állhattam szólistaként. Gyakran működtem közre más énekkarok produkcióiban kisegítőként, így a Magyar Rádió Énekkarában (karigazgató: Pad Zoltán), a Budapesti Tomkins Énekegyüttesben (művészeti vezető: Dobra János) és a Szent Efrém Férfikarnál (művészeti vezető: Bubnó Tamás) egyaránt. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy az élet egyik legnagyobb ajándéka számomra az, hogy a Nemzeti Énekkar művészeként ilyen tartalmas és élményekben gazdag szakmai éveket tudhatok magam mögött.
______________________________
Gáti Pál
Gáti Pál hivatásos előadóművész zongorista táncdalénekes vagyok, 1977-ben születtem Budapesten.
8 év klasszikus zenei tanulmányaim után 4 évig a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének Stúdiójában könnyűzenét tanultam és itt szereztem meg a legmagasabb minősítésű „A” kategóriát mint zongorista és táncdalénekes.
Már 16 évesen részt vettem a „Tini sztár kerestetik” c. vetélkedőn, ahol – szólóhangszer kategóriában – első helyezést értem el.
Hazai területen különböző szállodákban dolgoztam, 1998-ban meghívást kaptam a Petőfi Rádió „Eszpresszó” c. műsorába, majd a BpTV Sanzonpódium c. műsornak 3 évig állandó zenei kísérője voltam.
20 évesen egy németországi szalonzenekar zongoristája és énekeseként dolgoztam, majd a legfrekventáltabb nyugati szállodákban ill. színpadokon szerepeltem. Több szerződést teljesítettem tengerjáró hajókon, majd 3 évig a világhírű „Bayer” cég rendezvényein léptem fel. Külföldi szerződéseim teljesítése közben különböző németországi TV –ben is volt szerencsém szerepelni.
2005 –ben hazatértem, szeretném mostmár a magyar közönséget szórakoztatni úgy világhírű örökzöld slágerekkel, mint saját szerzeményeimmel, -miután néhány éve zeneszerzéssel is foglalkozom -.
Látható és hallható vagyok a BpTV „Sikerpódium” c. műsorában, melynek állandó meghívott vendége és zenei rendezője vagyok, valamint a „SzuperNet.TV” internetes televízióján: www.szupernet.tv
Többször szerepeltem az ATV és az RTL Club csatornáján is.
Remélem, hogy minden kedves hallgatónak jó szórakozást és kellemes perceket tudok majd szerezni.
Az Aranydaru Dalkör 1994-ben az Aranydaru Nyugdíjas Klub akkori tagjaiból alakult közösség, melyben a kezdetekkor férfiak és asszonyok is részt vettek, összesen 8 fővel.
Jelenleg 6 hölgyből és 4 úrból áll a csoport.
A dalkör rendszeres fellépője a helyi és kistérségi rendezvényeknek, falunapoknak, versenyeknek. Részt vesznek országos minősítéseken, dalos találkozókon. Az évente megrendezésre kerülő Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud-on minden alkalommal kiemelkedő eredményt értek el.
2022 -ben a KÓTA népzenei minősítőn területi Kiváló minősítést szereztek.
Szervezőként tevékenyen veszik ki a részüket a már hagyománnyá vált Pünkösdi Dalostalálkozóból.
A környékbeli fellépéseken kívül kaptak már meghívást a Duna túlsó oldaláról, Dunavecséről, Kunszentmiklósról, Kunpeszérről, Szabadszállásról, Soltról, sőt Budapestről is.
Elért eredményeiket hűen tükrözik az ajándéktárgyak, oklevelek, melyek mára már megtöltötték a művelődési házban található szekrényüket.
Szakmai vezetőjük Németh Irma.
A borsodi lány Ózdon született, pályafutása hamar, már 16 évesen elkezdődött, így szinte gyerekkorában belecsöppent a vendéglátós, muzsikus éjszakákba. Mivel hamar anyuka lett, egy kis időre felfüggesztette az énekes karrierjét, de az álmait sosem adta fel! Kitartásának köszönhetően, 2011-ben megjelent az első albuma, melyet Csicsák Noresznak köszönhet!
Sok szeretettel ajánljuk figyelmébe a július 8-án megrendezésre kerülő P.E.N.É.S.Z Együttes koncertjét, melyet este 7 órától tartunk meg a Közösségi Ház előtti kis parkban. Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt, az esemény ingyenesen látogatható!
A Nagyvenyimi Táncegyüttes CSSP-NEPTANC-MO-2024-0277 számú pályázata Megvalósult a Kulturális és Innovációs Minisztérium és Csoóri Sándor Alap Támogatásával
A Nagyvenyimi Táncegyüttes CSSP-NEPTANC-MO-2022-0483 számú pályázata Megvalósult a Kulturális és Innovációs Minisztérium és Csoóri Sándor Alap Támogatásával
A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon cookie-kat használunk. Oldalunk használatával, Ön elfogadja a cookie-k használatát.