Falunapi programok XIV. – ZANZIBAR

ZANZIBAR Zenekar

 
„A Zanzibar zenekar 2018-ban ismét öt taggal áll színpadra. A koncerteken hallhatóak lesznek majd azok a slágerek, melyek eredetileg két gitárra lettek alkotva, így visszakapva az eredeti hangzásukat. Természetesen a régi dalok mellett készülnek az újak és várhatóan 2018 őszére komplett
albummá állnak össze.
A színpadi látvány folyamatosan megújul, fejlődik, így újabb
meglepetésekben lesz részük azoknak, akik ellátogatnak a
koncertekre.
Előző lemezünk “Mindent lehet, mindent szabad” címmel jelent meg, nem sokkal a megjelenést követően Aranylemez lett.
Ezzel együtt három Aranylemezzel büszkélkedhetünk.
A zenekar fennállása óta több mint 1000 élő koncertet adott
Számos magyarországi nagyvárosban, Debreceni Roncs Bár, Efott nagyszínpad, BKIK, C+ Fesztivál nagyszínpad, Tatai Víz Zene Virág Fesztivál nagyszínpad, Budapest legnagyobb szabadtéri színpadain, mint a Budapest Park és a Barba Negra Track, valamint a környező országokban, Erdélyben és
Szlovákiában, de turnéztunk az USA-ban, Kanadában, felléptünk Dublinban és Londonban is.”

Az együttes tagjai:
Terecskei Rita – Ének
Kállai János – Gitár
Sidlovics Ferenc– Gitár
Steklács Miklós – Basszusgitár
Kovács András Donát – Dob
 
A ZANZIBAR zenekar fellépését augusztus 4-én, szombaton 20 órától tekinthetik meg a ligetben felállított nagyszínpadon.
Várjuk Önöket szeretettel!

Falunapi programok X. – Aradi Tibor humorista

 
Ezen a felületen mondani kéne magamról valamit! Nos, akkor mondok valamit magamról. Pulóver!Ja, hogy bővebben? Jó! Lagzi Lajcsi pulóvere. 1992. februárjában váltottam le hivatalos szakmámat a felszolgálást humoristára. Bővebben vagy röviden mondjam, ami utána jött?Köszönöm, én is így gondoltam!Akkor röviden, és időrendben.1992. február, Sopron! Életem első fellépése. Senki nem emlékszik rá, csak én! Köszönöm Orbán Sanyi, hogy elindítottál a pályán! Hogy mások köszönik-e, azt nem tudom.Humorista kerestetik tehetségkutató második hely.Saját tévéműsor “A zene essen beléd” címmel.Szeszélyes évszakok Maksa híradó hét évig. Közben MyCream Poparódia zenekar két aranylemezzel.Pálya abbahagyása majdnem egy évre.Maksa Zoltán kirángat a gödörből, és újraindítja humorista karrierem.Közben már néhány közös fellépés Varga Ferenc Józseffel, későbbi „élettársammal”. (Remélem ezt a mondatot a bulvár sajtó félreérti! Nem fogják. Nem járnak erre.)Maksa Zoltán hathatós közbenjárására felvételt nyerek a Mikroszkóp Színpadra. Egy előadásra kaptam szerződést, de „valahogy” ott ragadtam 15 évre. Csak azért addig, mert a színházról fent úgy döntöttek, meg kell szűnnie!Közben rengeteg tévés szereplés. Nem írok címeket, mert szerencsére betelne a honlap tárhelye.Verebes István visszatér a Mikroszkópra! Felfedez. Egyenget. Első nem kabaré előadás színészi feladatokkal. Volt már jobb is! Úgy értem, színész rajtam kívül. Közben Tiszta kabaré címmel sorozat a királyi tévében. Partnerek (többek között): Bodrogi Gyula, Kern András, Tahi Tóth László, Hernádi Judit, Pindroch Csaba és még sokan mások. Még mindig nem térek magamhoz, akkora a megtiszteltetés.Közben Sinko Péter egy előadásra felkér a Rádiókabaréra, hogy megnézze, mit tudok! Kicsit ott ragadtam. 2007 óta mind a mai napig, minden egyes Rádiókabaréban szerepeltem. Ez kb. 200 adást jelent. Lehet, hogy rekord? Köszönöm Péter, hogy megnézted mit tudok!
2012-ben a legnagyobb meglepetés és legkellemesebb kirándulás. A nem rólam elnevezett Aradi Kamaraszínházban eljátszhatom életem első és szerintem utolsó monodrámáját Jevgenyij Griskovec: Hogyan ettem kutyát című művében. Imádtam. Belehaltam. Lehetett volna jobban eljátszani, de úgy ahogy én, nem. Bekerül az év legjobb 40 színdarabja közé. Még mindig jobb, mintha az év legjobb 3000 színdarabja közé!
Folytatva a Rádiókabarét. A Mikroszkóp Színpadon egyre inkább összeolvadó két tulajdonnév, Varga Ferenc József és Aradi Tibor, a Rádiókabaréban teljesedik ki. Ennek is köszönhetően rövidesen „érkezik” egy Bonbon-díj, majd 2015-ben a humoristák legnagyobb elismerése, a Karinthy-gyűrű.
Közben Showder Klub és Comedy Central, valamint megint megtalál a királyi tévé, a Van képünk hozzá című sorozattal, melyben Hadházi László fényre sötétedő kislányaként már nemcsak a rádióban, de a képernyőn is besötétítem környezetemet.
2015-ben telefon a Veres 1 Színházból. Woody Allen: Semmi pánik című vígjátéka. Kérdezem, három vagy négy mondatom lenne benne? Kiderül, hogy kicsivel több, mert Woody Allen főszereplője elég sokat szerepel a darabban. Még szerencse, hogy eljátszotta előttem ő is ezt a szerepet, hogy minél nagyobb legyen a teher. Megcsinálom szépen, és minden ripacsságomat félre téve. Zajtalan siker, de siker. Ezt is el lehetett volna jobban játszani. Tanulságok. A humorista maradjon a mikrofonnál! Több színházi szerepet nem vállalok… csak, ha felkérnek! Vicceltem, tényleg nem vállalok! Ja, nem, de! Mindegy!
2017! Az ATV televíziós csatornán elindul első saját műsorunk, az Aradi-Varga Show! A Poptarisznya Rádióban pedig Műszaki hiba címmel indul el első rádióműsorunk, Varga Ferenc Józseffel és Hajcser Attilával.
Ezzel elérkeztünk napjainkhoz. Rengeteg dolgot kihagytam, hogy tényleg rövid legyek, és mégsem lettem az. Írjon le 25 évet tömörebben, aki tud!Tessék? A végére kéne egy szép gondolat?
Ok!Michelle Pfeiffer lába.Hogy ez nem gondolat?
Én sokat gondolok rá!
Forrás: http://araditibor.hu

Falunapi programok IX. – SZANDI

1976 július 7.-én született Budapesten. 12 évesen /1988-ban/ szerepel a “Nyomorultak” és
a “Bestiák” címü rockoperában a Szegedi Szabadtéri Játékokon.
Ugyanebben az évben benevez a “Mini-Tini” pop-énekes pályázatra, melyet 400 jelentkező közül meg is nyer. Fél év múlva nővére segítségével elmegy Fenyő Miklóshoz, aki meghallgatja,
pártfogásába veszi, és hamarosan dalokat is ír neki.
1989 novemberében /13 éves korában/ jelenik meg első albuma : “Kicsi lány” címmel, s hetek alatt 270 ezer példányban fogy el. Ő a legfiatalabb magyar platinalemezes előadó.
1990-től 2000-ig számos lemezt adott ki, melyek kivétel nélkül nagy népszerűségnek és sikernek örvendtek. Ilyenek voltak a “Tinédzser l´amour”, a „Dance Mania”, valamint az „Azok a szép napok”.
2000. májusában Göncz Árpád köztársasági elnöktől Ezüst Érdemrendet kapott jótékonysági
tevékenykedéséért.
Azóta 8 újabb albuma jelent meg, a legutóbbi 2014-ben, Szandi 25 – címmel. Ez dupla platinalemez lett!
2009-ben megjelent DVD-n a Szerelmes szívek című mozifilm is.
2013-ban a Sztárban sztár című TV műsor legjobb női előadója, 2013-2014-2015-ben Az ének iskolája című igen népszerű TV műsor állandó szereplője, tanára. 2016-ban a Sztárban sztár + 1 kicsi szereplője.

DÍJAK
1989: Az év igérete
1990: 2db Emerton díj /Év lemeze, Év énekesnője/
1990 – 1991 -1992: Az év énekesnője
1991 – 1992: 2db Arany Zsiráf díj
1991: Arany Egér díj
1992: Victory – Életmű díj
2000: Göncz Árpádtól Ezüst Érdemrendet kapott
2008. március 15. Nagykáta város díszpolgári cím

Forrás: www.szandi.info

Szandi előadását augusztus 4-én, szombaton 14:10-től láthatják a ligetben felállított falunapi nagyszínpadon.

Falunapi programok VIII. – Hajfonás

Feke Judit hajfonatai sem ismeretlenek a nagyvenyimi falunap résztvevői számára. Kislányoknak és nagyobbaknak, óvodáskorútól a nagymamáig mindenki megtalálhatja nála a kedvére való hajkoronát. Szeretettel várja Önöket augusztus 4-én, szombaton délelőttől kezdve a ligetben.
A hajfonás ingyenesen vehető igénybe.

Falunapi programok VII. – Pónilovaglás, kalandkamion, ugrálóvár

Falunapi kínálatunk a fiatalabb látogatók számára is izgalmas programokat tartalmaz. Idén sem maradhat el a gyermekek körében nagy népszerűségnek örvendő póni lovaglás, az ugráló vár, és a kalandkamion. Augusztus 4-én, szombaton délelőtt 10 órától várják a játszani vágyó gyermekeket.
Felhívjuk figyelmüket, hogy ezek a programok NEM ingyenesek. Az árakról a helyszínen a játékoknál, augusztus 4-én érdeklődhetnek.

Falunapi programok V. – Tanácsadók

Régi kedves ismerőseink a tanácsadó szakemberek.

Nagy szeretettel várnak mindenkit a könyvtár épületében rendezvénysorozatunk szombatján, augusztus 4-én 10-18 óra között.
Miben kérhetjük segítségüket?
Önismeret fejlesztése céljából, vagy ha magyarázatot keresünk olyan kérdésekre, hogy például mi a feladatunk az életben, összeillünk-e párunkkal, illetve fényt szeretnénk deríteni a párkapcsolati, munkahelyi, családi, gazdasági vagy egyéb problémák mögött rejlő okokra, és rátalálni az előnyös megoldásokra.
 
Augusztus 4-én, a falunapon 10 órától 18 óráig van lehetőség igénybe venni asztrológus és természetgyógyász-bioenergetikus (látó) szakemberek szolgáltatásait.
Jelentkezni a könyvtárban kizárólag személyesen, a könyvtár nyitvatartási idejében (hétfőtől csütörtökig 13-18 óra között, pénteken 9-14 óra között) lehet augusztus 1-ig.
További információkat telefonon, a 25/506-220-as telefonszámon, a muvhaznagyvenyim@gmail.com-os e-mail címen, vagy könyvtárban, személyesen kaphatnak.

Falunap Nagyvenyimen 2018

Kedves Látogatóink!

Elkészült a 2018-as Falunap plakátja, melyet ezen bejegyzéshez mellékelve tekinthetnek meg.

Szeretettel várjuk Önöket a pénteki és a szombati programjainkra egyaránt!

Jó szemezgetést kívánunk! 🙂

Falunapi programok IV. – Aranydaru Dalkör

Aranydaru Dalkör

 Az Aranydaru Dalkör 1994-ben az Aranydaru Nyugdíjas Klub akkori tagjaiból alakult közösség,  melyben a kezdetekkor férfiak és asszonyok is részt vettek, összesen 8 fővel.

Később a férfiak felhagytak az énekléssel, de a csoport, és a nagyvenyimiek örömére újra 2 férfi tag színesíti a klub tagságát.

 A dalkör rendszeres fellépője a helyi és kistérségi rendezvényeknek, falunapoknak, versenyeknek. Részt vesznek országos minősítéseken, dalos találkozókon. Az évente megrendezésre kerülő Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud-on minden alkalommal kiemelkedő eredményt értek el.

Szervezőként tevékenyen veszik ki a részüket a már hagyománnyá vált

Pünkösdi Dalostalálkozóból.

A környékbeli fellépéseken kívül kaptak már meghívást a Duna túlsó oldaláról, Dunavecséről, Kunszentmiklósról, Kunpeszérről, Szabadszállásról, Soltról, sőt Budapestről is.

Elért eredményeiket hűen tükrözik az ajándéktárgyak, oklevelek, melyek mára már megtöltötték az iskola folyosóján található szekrényüket.

Szakmai vezetőjük Németh Irma.

A dalkör augusztus 4-én, szombaton 12:10-kor lép fel a ligetben felállított nagyszínpadon.

Szeretettel várják nézőiket!

Falunapi programok III. – Ratrock zenekar

RatRock zenekar – Augusztus 3. péntek 20:30

A legismertebb rock slágereket hozzák el Önöknek a RatRock zenekar tagjai. A Ráckevéről származó banda nem ismeretlen a nagyvenyimiek számára, hiszen a 2017-es Kulináris Kavalkádon nagy sikernek örvendve léptek már színpadra településünkön. A 2018-as falunapi programsorozatunkban péntek este 20:30-tól a rockzenéé és a RatRock zenekaré a főszerep a ligetben felállított színpadon. Szeretettel várjuk Önöket!

Videók, képek, és további információk a bandáról a hivatalos facebook oldalukon:
https://www.facebook.com/ratrockzenekar

Falunapi programok II. – Utcabál

A péntek esti utcabál zenészei:

Szabó Attila és Szabó Gábor

Szabó Attila és Szabó Gábor neve nem ismeretlen a nagyvenyimiek számára. Mindketten tősgyökeres helyi lakosok, akik szabadidejükben zenéléssel foglalkoznak, immáron 9 éve. Harmonika és szintetizátor játékukkal Nagyvenyim és a környék szinte összes mulatságának elengedhetetlen fellépői. Muzsikájuk hallatán nehéz egyhelyben maradni, az embernek táncolni támad kedve. A Falunapi rendezvénysorozat pénteki, augusztus 3-i utcabálján fogják húzni a talpalávalót, este 22 órától hajnalig.
Jó szórakozást kívánunk hozzájuk!