Falunapi programok X. – Karányi Péter

Karányi Péter énekes, táncos

Első szerepe a Budapesti Operettszínházban: G. Presgurvic: Rómeó és Júlia – TybaltMár 5 évesen társastáncot kezdett tanulni, mégis, a sok aranyérmet és különdíjat követően, 8 év után abbahagyta a műfajt, és a hip-hop stílus irányába fordult.
15 évesen, ekkor már 10 éves táncos múltjának köszönhetően, és annak, hogy általános iskolában tagja volt az énekkarnak, felvették a Móricz Zsigmond Színházba Nyíregyházán. Ekkor szeretett bele a színészetbe, és döntötte el, hogy Budapesten szeretne érvényesülni.
Fel is vették Tunyogi Bernadett Énekiskolájába, majd 1 év után a Pesti Broadway Stúdió tanulójaként a Budapesti Operettszínház összes musicalében táncosként szerepelhetett. Később átjelentkezett az Operettszínház Musical Együttesébe, aminek még mai napig is tagja.
8 év után kapta meg első nagy szerepét: az Elfújta a szél című musicalben Ashley Wilkes karakterét. S bár Ashley szerepe volt az első, amit rá bíztak, mégis 2 hónappal a darab premierjét megelőzően, nagy meglepetésére, a Rómeó és Júlia Tybaltjaként mutatkozhatott be a nagyérdemű előtt.

Színházi szerepeink kívül szívesen vendég szerepel más társulatoknál is.

Augusztus 7-én 18:00 órától a Ligetben felállított nagyszínpadon