Varga Feri és Balássy Betty Augusztus 1. 21:15 Varga Feri 1978-1986 a Sátoraljaújhely Zenei általános iskola kiemelkedő tanulója. Az első választott hangszere gitár, azonban három évvel később elcsábítja Őt a trombita ellenállhatatlan varázsa. Komoly zenei előre lépésnek számított, hogy Feri tehetségének köszönhetően egészen az Úttörő Zenekar első trombitásává nőtte ki magát. Később a dob hozta …
Tag: ajánló
júl 30
Falunap 2015 fellépői X. – Jolly Jackers
Jolly Jackers Augusztus 1. 20:00 Az ír/kelta folk punkot játszó Jolly Jackers 2013. márciusában alakult Dunaújvárosban. A kezdeti tagcseréket követően júniusban kezdett koncertezni a formáció, onnantól számítva folyamatosan játszanak az ország több pontján. A jelenlegi formáció kialakulásával egy időben elkezdték első saját dalaiknak megírását, ezt az anyagot stúdióba vittek és első 5 számos középlemezük 2014. …
júl 30
Falunap 2015 fellépői IX. – Rokker Zsolti
Rokker Zsolti Augusztus 1. 19:30 Rokker Zsoltti, ali(j)as Erdei Sándor március 2.-án született Miskolcon. Középiskolai tanulmányait Sátoraljaújhelyen végzi kertészeti technikumban, ahol megtapasztalja a mezõgazdasági életforma és az agrárproletariátus viselkedési normáinak megfelelõ stílust, melyet késõbb nagyszerûen hasznosít. 1996-ban felvételizik a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi karának Kulturális Antropológia szakára, ezzel párhuzamosan indul humorista pályája. 1996-ban egy versmondó versenyen …
júl 30
Falunap 2015 fellépői VIII. – Hídvégi Band
Hídvégi Band Augusztus 1. 18:30 A Hidvégi Band 2004-ben alakult. Ekkortájt még nem a lemezkiadás lehetősége vezérelte őket: esküvőkön és hasonló rendezvényeken szórakoztatták a nagyérdeműt. Ennek ellenére a zenekar egyes tagjai már korábban is próbáltak fennebb törekedni a zenei ranglistán. 2012-ben jelent meg első lemezük, mely a mulatós zene világába röpíti a hallgatót. Temperamentumos, egyedi …
júl 29
Falunap 2015 fellépői VII. – Borra-Való
Borra-Való Augusztus 1. 17:00 Igazi gasztrofolk hangulattal várja az érdeklődőket szombat délután a Borra-Való Együttes, akik még nem ismerik, mellékeljük bemutatkozó üzenetüket. Zenés csapatunkat Borra-valónak kereszteltük, bordalokat és borverseket játszunk nagy örömmel. A régi mondás úgy tartja, a bor kis mennyiségben gyógyszer nagy mennyiségben méreg. Ám a borkedvelők másképp látják: kis mértékben gyógyszer nagy mértékben …
júl 29
Falunap 2015 fellépői VI. – Fourtissimo
Fourtissimo Augusztus 1. 16:00 “…Mert ti olyanok vagytok, mint a tükör: ahogy a színpadon álltok, a zenei tudás mellett az életörömötökkel a hallgatóságban is felébresztitek az életörömöt. Azt hiszem, ez a legtöbb, amit művész megtehet. ” /Rados Virág, író/ Nehéz szavakkal bemutatni a zenekart, leírni azt az utánozhatatlan érzést, amely a színpadról árad, amikor felcsendül …
júl 28
Falunap 2015 fellépői V. – Zenés nyári kalandozások
Közkedvelt slágerek, musicalek Görög Hajnalka és Vanya Róbert előadásában Augusztus 1. 14:00 Görög Hajnalka Musical-színész. Énekes, előadóművész. Számtalan produkció résztvevője, sanzon-filmsláger, musical-operett és gyerekműsorokkal szórakoztatja hosszú évek óta az országot és nagyon szeretett közönségét! A vidéki emberek különösen elvarázsolják és a legnagyobb örömmel tesz eleget a nagyvenyimi felkérésnek. Vanya Róberttel többek között a Pesti srácok …
júl 28
Falunap 2015 fellépői IV. – Jó ebédhez szól a nóta
Balázs Anikó és Pék László nótaénekesek Augusztus 1. 12:00 Nincs falunapi rendezvény magyar nóta nélkül, hiszen tudjuk: „Akinek nótája nincsen annak szíve sincs”. A zenei műfaj kedvelőit Balázs Anikó, és Pék László várja, kíséretet pedig a Dunaújvárosi László Imre Nótaklub Zenekara adja, Mukli István vezetésével. Balázs Anikó Erdélyben született. Már több mint 15 éve …
júl 27
Falunap 2015 fellépői III. – Aranyudvar Zenekar
ARANYUDVAR ZENEKAR Augusztus 1. 11:00 Az Aranyudvar zenekar 2013-ban alakult azzal a céllal, hogy vidám, szórakoztató műsort adjanak a gyerekeknek, és a felnőtteknek egyaránt. Az interaktív gyermekműsor célzott közönsége 0-99 éves korosztály. Műsoruk saját szerzeményeikből, meséikből állnak, melyek által bevezetik a közönséget Aranyudvar Birodalmába. Fellépéseiken a gyerekekkel való közös táncok, zenélések, találós kérdések tanító jellegűek. …
júl 26
Falunap 2015 fellépői II. – Nagyvenyimi Táncegyüttes
NAGYVENYIMI TÁNCEGYÜTTES Július 31. 20:30 Nagyvenyim kulturális életének főszereplői, nagyon kevés hazai rendezvényről hiányoznak, így a 2015-ös Falunapról sem hiányozhatnak, tavaly ünnepelték fennállásuk 20. évfordulóját, majd a Fejér Megyei Amatőr Együttesek 6. Minősítő fesztiválján kiemelt arannyal zárták az évet, erről korábban ITT írtunk. Táncegyüttes vezetője Czuppon Péter idén júniusban a néptánc-kultúra érdekében kifejtett értékőrző és értékteremtő …